I.e. 2698-ban a császár megbízta egy miniszterét, hogy keresse meg a „sárga harang” nevű alaphangot. A miniszter a hegyek közé ment, ahol a megfelelő bambusz terem, és sípokat faragott belőle; a leghosszabb síp adta meg az alaphangot. Ezután megleste a főnixmadarak hangját: a hím és a nőstény énekéből két hat-hangú sort vezetett le – így jött létre a lü (törvény), a kínai zene hangrendszere.

Kozmológia

Az ókori Kína a természet, a számok és a hangok összefüggéseire alapította a világrendről alkotott elképzelését. Idő és tér, energia, anyag és zene egy közös egyetemes eszme kifejezői, amely egy költő szavaival élve „nem  elképzelhető, nem megfogható, nem meghatározható”. Az idő az évszakok, hónapok, órák körforgásában, a tér a négy világtájban, az anyag a kő, fém, fa, az erő a mennydörgés, szél, tűz, víz, végül a zene a hangszín és hangmagasság révén ölt alakot. E jelenségek egymáshoz kapcsolódnak: az évszakokat hangköztávolságok választják el – hasonlóképpen, mint Mezopotámiában hitték. A hangszereket anyaguk szerint osztályozták; a 12 hang rokonságba került az év hónapjaival és a megfelelő allegorikus állatokkal: tigrissel, nyúllal, sárkánnyal és a többi. Még sokáig lehetne sorolni e kapcsolatokat, amelyeket a kozmológia gyűjtőfogalma ölel fel, végigkísérve az ókori zene történetét egészen az európai középkorig.

A filozófusok vitája

1.                  „A tömeg ismeri ugyan a hangokat, de a zenét nem. Csak az előkelő ember képes a zenét megérteni.”

2.                  „Csak olyan emberrel érdemes zenéről beszélni, aki felismerte a világ értelmét.” /Lü-pu-wei/

3.                  A nemes zenélés lágy és szelíd; a hangulata mértékletes és egyenletes, fölemel és megindít. A fájdalom és gyász érzését nem táplálja a szívben, távol áll tőle a hevesség és erőszakosság. Más a közönséges zenélés: hol hangos és gyors, hol pedig halk és bágyadt, a halálhangulat képmása. Nem a kiegyensúlyozottság harmóniája lakozik benne, idegen tőle a szelíd és kellemes mozgás.” /Konfucius/

4.                  Minden élvezetről le kell mondani. A zene teljes egészében káros. /Mozi/

5.                  Mind a túlzott mérséklet és finomkodás, mind a teljes lemondás ellentmond az emberi természetnek, és elszegényíti az életet. /Zhuangzi/

6.                  A zene elvonja a figyelmet az államügyektől és a termelőmunkától, ezért az írásgyűjteményeket és hangszereket meg kell semmisíteni. /Huang-di császár – i.e. 246/

Klasszikus hangszerek:

 A jinghu (csing-hu) kéthúros vonós hangszer élénk, erős hanggal. Nevében a hu szótag jelöli, hogy a huqin csoportba tartozik, a jing szótag pedig Peking városra utal, mivel a Pekingi Opera kedvelt hangszere.

 A banhu (pan-hu) egy kéthúros vonós hangszer éles, erős hanggal. Nevében a hu (szótag jelöli, hogy a huqin csoportba tartozik, a ban szótag – deszka – pedig a hangszer farezonátorára utal.

 Az erhu vagy nanhu  nyugaton csak kínai hegedűként ismert kéthúros vonós hangszer, szomorkás és rejtélyes hanggal.

 A gaohu ( kao-hu) egy kéthúros vonós hangszer magas, lágy hanggal. Nevében a hu szótag jelöli, hogy huqin csoportba tartozik. Rokonhangszerei az erhu, a zhonghu és a jinghu.

 A gehu (ko-hu) a nyugati cselló és a huqin hangszerek egyfajta ötvözetét jelentő négyhúros vonós hangszer. Nevében a ge szótag a forradalmiságára utal, a hu pedig a hangszertani besorolását adja (huqinn, azaz vonós hangszer).

 A zhonghu (csung-hu) egy  kéthúros vonós hangszer mély, borongós, de lágy hanggal. Nevében a hu szótag jelöli, hogy huqin csoportba tartozik. Rokonhangszereinél (erhu, gaohu, jinghu) jóval mélyebb hangot ad ki.

 A dizi ősi kínai hangszer. Ha el szeretnénk képzelni, akkor a legjobban az európai fuvolához lehetne hasonlítani. Kínaszerte igen elterjedt és népszerű. Többnyire bambuszból készítik, ezért bambuszfuvolának is szokták nevezni.

A houguan két csőszerű fúvós hangszer. Keletkezésekor Guangdong tartományban a kereskedők reklámcélra használták fel ezt a hangszert a piacon. A XX. század végétől a guangdongi zeneművek és színdarabok előadásában is hasznosítják a Houguan csőszerű hangszert.

A liuqin a kínai hagyományos pengetőhangszerek egyike, Fűzfából készítik, a formája olyan, mint a fűzfa levele, ezért nevezik liuqinnek.Hangja leginkább a mandolinra hasonlít.

A ruan egy kínai pengetős népi hangszer. Az időszámításunk kezdete előtti III-II. században, a Qin-dinasztia korában találták fel ezt a hangszert, ezért Qin Bibának nevezték el.

A konghou ókori kínai pengetőhangszer, már több mint kétezer éves. Akkoriban az uralkodói házak zenekarai mellett az egyszerű emberek is ezen a hangszeren játszottak zenét.