A császárkori Kínában még a büntetéseket is szigorú rituálék szerint hajtották végre. Ez illeszkedett abba a kozmikus filozófiába, amely alapján az egész udvar működött. Mindennek megvolt a maga helye és ideje. Egy korábbi bejegyzésben volt már szó a császárok égi felhatalmazásáról (legitimációjáról). Ennek az elvnek az egyik oldalhajtása volt az az eszmerendszer, amely szigorúan szabályozta a büntetések kiszabását.

A korabeli Kínában létezett egy filozófiai irányzat, amely szerint a pozitív és negatív energiák egyensúlya teremti meg a harmóniát a világban. Ayin és a yang együttműködése biztosítja a mindenség egyensúlyát és összhangját, a yin mindig ott van a yangban és ez fordítva is igaz, a kettő együtt jelenti a dao-t, „az elemek meghatározott sorrendben teremtik egymást, kerekednek felül a másikon. Az évszakok változása is összhangban van az elemeknek ezzel a kölcsönösen egymást teremtő folyamatával. A yin-yang harmónia örök törvénye a természet változásaiban is megfigyelhető, amely az öt elem egymásba kapcsolódása teremt: „A fa uralja a tavaszt, belőle születik a nyarat uraló tűz, abból születik a közepet uraló föld, a föld teremti az őszt uraló fémet, a fémből születik a tél ura, a víz, a vízből aztán újra fa születik, amely tavasszal ismét túlsúlyba kerül.” A dinasztiák változása szintén az öt elem természetét követi.

A császári jogi kódexek normáit sajátságos „mágikus köntösbe” öltöztették az örök ellentétek megfelelőjeként: „az adakozás és közfegyelem szerencsés (ji), a büntetések és megtorlások pedig baljós (xiong) dolgoknak számítottak. A császár kötelessége az volt, hogy a szigorú és jutalmazó intézkedéseket a megfelelő arányban alkalmazza, nehogy a kedvező és baljós dolgok túlzott jelenléte veszélybe sodorja a kozmikus harmóniát. A yinyang iskola egyik fontos dokumentuma a „Havi rendelkezések" („shi ling”), amelyek pontosan megmondják az uralkodónak és alattvalóinak hónapról hónapra, hogy mikor mit kell tenniük, azért, hogy az ember és a természet harmóniában maradhasson. Ha az uralkodó nem a természet rendjével összhangban cselekszik, akkor a természet összezavarodik és „az országot állandó félelem hatja át. A Tang-kódexben (653) már részletes listát találunk azokról a hónapokról és napokról, amikor tilos a halálbüntetést végrehajtani.

A király által kreált szabályoknak összhangban kell állniuk a természet rendjével: „A tavasz és a nyár a jutalmazások ideje, az ősz és a tél a büntetéseké. Az élet fenntartásához a jutalmakkal kell kezdeni és a büntetésekkel kell folytatni.” Ha az uralkodó nem a természeti renddel összhangban cselekszik, akkor „zűrzavar és nyugtalanság” fog előállni. Azok az erők, amelyek a természetet irányítják egyensúlyban vannak, az uralkodónak csak ezt kell lemásolnia, a társadalmat irányító helyes törvények a természeti rend reflexiói. Ennek az elvnek a gyökerei már Han Fei munkásságában is tetten érhető, a jó uralkodó úgy kormányoz „ahogyan a Nap és a Hold ragyog, a négy évszak változik, vagy ahogyan szétszóródnak a felhők, és feltámad a szél. A természet törvényeinek betartása, mint a jó kormányzás és a társadalmi harmónia megteremtésének előfeltétele Xunzi-nél is megjelent, hiszen „a megfelelő idő betartása és a jó kormányzás egyidejűek (shi tong), a szerencsétlenségek és a jó kormányzás azonban nem lehetnek egyidejűek (shi yi). (…) Az elrendezett csillagok végzik a maguk körforgását, a nap és a hold felváltva ragyog, a négy évszak egymást váltogatja, a yin és yang gyakorlolja hatalmas befolyását, a szél és eső kiterjeszti a hatalmát mindenre…”.

A már említett Tang-kódex az első teljes egészében ránk maradt kínai jogszabálygyűjtemény, megalkotása tökéletes példázata kozmikus harmóniának megfelelő szimbólumok megalkotásának. A középkori Kínában 5 fajta büntetési nem létezett: botozás vékony rúddal (10, 20, 30, 40, 50 botütés), botozás vastagabb rúddal (60, 70, 80, 90, 100 botütés), kényszermunka (1, 1,5, 2, 2,5, 3 év), száműzés (2000 li, 2500 li, 3000 li), illetve a halálbüntetés (megfojtás, lefejezés).

A Tang-kódex büntetéseinek elrendezése és különösen a büntetések végrehajtásában alkalmazott elvek Dong Zhongshu által összefoglalt elveken alapulnak, amelynek lényege az emberi világ harmóniája a természettel, ezt a kozmikus rendet pedig szentségtörés megsérteni, mert ez szerencsétlenséget jelenthet. A yinyang kettőssége a halálbüntetés kapcsán említhető: a halál a yin, azaz a negatív energiák alá tartozik, a kettes szám yin szám, ezért a halálbüntetésnek két fajtáját állapítja meg a kódex: megfojtás és lefejezés. Mindennek okán a halálbüntetés végrehajtása csak azokban a hónapokban volt lehetséges, amikor a yin energiák emelkedőben voltak, azaz ősszel és télen. Más tabunapok is léteztek. (lsd alább.) Ha a hivatalnok megsértette a szent napokat, akkor egy év kényszermunka büntetéssel sújtották. A törvénykönyv magán viseli az 5 elem – fa, tűz, föld, fém és víz – szimbolikáját is. Az öt elem szimbolikájának felel meg a büntetések  5 típusa: kétfajta botozás (10–50 botütés, illetve 60–100 botütés), kényszermunka, száműzés, halálbüntetés. A természet harmóniája az emberi tevékenység során másképp is sérülhet, ha ártatlan embert vádolnak valamilyen cselekedettel és kiderül, hogy ez alaptalan volt, a vádlót olyan büntetéssel kellett sújtani, mint amit a vádlott kapott volna, ha elítélték volna. Ha mégis előfordult az az eset, hogy egy ártatlan embert ítéltek el, akkor a kormányzattól kapott kártalanítást. Érdekes módon a tévedés alapján kivégzett elítélt esetén nem járt kártalanítás, ennek az volt az oka, hogy a halálbüntetést a császárnak kellett jóváhagynia, a császárt pedig nem lehetett még a tévedésért sem felelősségre vonni.

A legsúlyosabb büntetési nem a halálbüntetés volt, amelynek két formáját alkalmazták, a megfojtást és a lefejezést. Az előbbit 144,  a törvényben szabályozott cselekedet esetén kellett kiszabni, az utóbbit pedig 89 cselekmény esetében. Habár a megfojtás jóval hosszabb szenvedést és fájdalmat okozott a halálraítéltnek, mégis a kínaiak inkább ezt a büntetési fajtát preferálták a lefejezés helyett, abból a hitből kiindulva, hogy testük a szüleiktől származó ajándék, és a legnagyobb tiszteletlenség az ősök felé úgy meghalni, hogy az ajándék ne „egészben” kerüljön vissza a sírba. A halálbüntetést általában nyilvánosan hajtották végre elrettentő szándékkal. A lefejezés esetében a helyi hatóságok a fejet becsomagolták és a fővárosba küldték, azért, hogy kétséget kizáróan bizonyítani lehessen a bűnösnek talált elkövető halálát.  A „havi rendelkezések” alapján a halálbüntetéseket csak a negatív energiákkal terhelt időszakban és az ún. tabunapok alá nem eső napokon lehetett végrehajtani és csak akkor ha a császár a büntetés végrehajtását jóváhagyta. Ennek két formája alakult ki: a főbenjáró bűncselekmények súlyosabbnak ítélt csoportjainál (szülőgyilkosság, lázadás…stb.) az ítéletet „azonnal” végrehajtották, más esetekben azonban a császár egyéb megfontolások alapján („véletlen”, kegyesség, szülők eltartásának kötelezettsége…stb.) megtilthatta a halálbüntetés alkalmazását. Ezekben az ügyekben évente egyszer döntött, általában a kínai kalendárium szerinti téli időszak előtt két héttel, az ügy eldöntéséig az elkövető börtönben maradt.

A végére hagytam a "slusszpoént": az Európában jóval elterjedtebb akasztás Kínában inkább az öngyilkosság egyik formája volt és nem a halálbüntetés egy fajtája. A királyi udvar tagjainak és a családtagoknak, valamint egyes főrangúaknak megengedhette a császár, ha főbenjáró bűnt követtek el, hogy saját kezükkel oltsák ki életüket, ez nagy kegynek számított. (Ennek a japán nyelven ismert formája a "harakiri", kínai nyelven "seppuku", magyarul: "önkibelezés"...ennek részleteit most nem ecsetelném...)