A legyező bizony nem kínai találmány, pedig sokan tippelnének erre. Az bizonyos, hogy az ókori Kínában használtak már legyezőket (mint minden más hajdani kultúrkörben), a kínaiak a pálmalevél ill. kerek formájú legyezőket preferálták, ám az általunk jobban ismert és használt összecsukható legyező koreai találmány, ami csak a 900-as években jelent meg Kínában.

Az alapanyag általában madártoll, selyem vagy papír volt. A kínai piktogram is beszédes: tollak a tető alatt. (扇) Általában a hivatalnokok jelképe volt, ill. utalt a "nyolc halhatatlan"-ra, akiknek állandó attribútuma volt a legyező. A legyezők irodalmi művészeti alkotások hordozóiként is szolgáltak, amelyekre kalligráfiát, verseket vagy képet írtak ill. festettek. Az igazi "legyező kultúra" később Japánban alakult ki, ahol számtalan alkalomkor használták a különböző formájú legyezőket.

A kínai legyezők - ha lehet ilyet mondani - a Ming-dinasztia idején "élték" virágkorukat (1368-1644), ebből a korból sok szépen díszített mű maradt ránk. A legyezők tartóit alapvetően bambuszból készítették, de más anyagokkal is próbálkoztak: szantálfa vagy elefántcsont is lehetett a tartóanyag. A legyezők díszítése és kikészítése már önmagában jelezte az azt hordó státuszát, a legyezőket azonban fegyverként is használták elsősorban Japánban, ahol többféle is használatos volt eme fegyvernemből.

Európában a XVII. századtól lett népszerű, ahol elsősorban uralkodói udvarokban hódított. A XVIII. századtól selyemből készült legyezőket importáltak Kínából, amelyek nemcsak pragmatikus célokat szolgáltak, de díszítő funkciójukat is igyekeztek kihasználni.