A társadalom szerkezetéről való konfuciuszi gondolkodás alapvetően hierarchikus, amelyben minden személynek megvan a maga pozíciója és státusza. A társadalomnak az öt alapvető kapcsolat jelenti a fundamentumát, ezek: uralkodó és a miniszterei közt, apa és fia, férj és feleség, testvér és testvér, illetve barátok közötti viszonyok. A megfelelő társadalmi rangban és státuszban elhelyezkedő embereknek tisztelniük kell a rangban, korban, tudásban, státuszban lévő feljebbvalót. A felsőbbségnek való engedelmesség a konfuciuszi tanítások egyik sarokpontja. A „xiao” Tőkei Ferenc fordításában gyermeki kegyelet, a tartalma azonban ennél lényegesen több, az engedelmesség, az odaadás és tisztelet keveréke. A Lunyu második példázata így szól erről:

 „A mester mondotta: „Ami az embereket illeti, nagyon kevesen vannak olyanok, akik szülőtisztelők (xiao ) és testvérszeretők (ti) ugyan, de a feljebbvalókkal (shang ) mégis ellenkezni szeretnének. Olyan ember pedig, aki a feljebbvalókkal ellenkezni nem szeret, de zavargásokat (luan) támasztani igen, egyáltalában nincsen. A nemes (junzi ) gondosan ügyel a dolgok alapjára (ben). Ha az alap áll, akkor megéled az erény (dao). Márpedig a szülők tisztelete (xiao) és a testvériesség (di) az emberség (ren ) alapja.” (I/2.)

 Ugyanennek az elvnek jelentőségéról szól a 6. rész:

 „A mester mondotta: „A fiatal ember otthon tisztelje a szüleit (xiao), házon kívül tisztelje az idősebbeket (di), legyen figyelmes és szavahihető, szeresse a sokaságot (zhong), de bizalmas viszonyban legyen az emberségesekkel (ren). Ha így cselekszik, és még marad ereje, akkor azt tudományokra és elméjének ékesítésére (xuewen) fordíthatja.”

 A feljebbvalónak való engedelmesség és hűség legtsiztább kibontását, a II. könv 5. szakaszában találjuk meg. Ha van a konfucianizmusnak kvinteszenciája, akkor többek között ez az a mondat:

 „Meng Yizi megkérdezte, mi a fiúi szeretet (xiao). A mester azt felelte: „Nem lázadozni.” Fan Chinek, aki a kocsiját vezette, a mester azt mondta erről: „Mengsun  megkérdezte tőlem, mi a fiúi szeretet, én pedig azt feleltem: ’Nem lázadozni.’” Fan Chi ekkor megkérdezte: „Mit jelent ez?” A mester pedig mondotta: „Életükben szolgáld szüleidet a szertartások szerint, halálukban temesd el őket a szertartások szerint és áldozz nekik a szertartások szerint.” (II/5.)

 A hatodik rész szinte konkretizálja azt a mai napig is jelenlévő morális parancsot, mely szerint a leszármazottaknak el kell tartaniuk szüleiket és idős korukra gondoskodniuk kell róluk.

 Meng Wubo megkérdezte, mi a fiúi szeretet, és a mester mondotta: „A szülőknek egyedül attól kelljen tartaniuk, hogy (fiúk) megbetegszik.”

 A 7. szakasz még tovább tágítja az engedelmesség fogalmát:

 Ziyou megkérdezte, mi a fiúi szeretet, és a mester mondotta: „Manapság úgy vélik, hogy a fiúi szeretet csupán a szülők ellátása. Pedig a legszükségesebbekkel még a kutyákat és lovakat is ellátják. Ha hiányzik a kellő tisztelet, van-e akkor különbség a kettő között?”

 A szülőtisztelet, mint alapvető etikai-erkölcsi elv, már Konfuciusz előtt is létezett, a Szertartások feljegyzései is részletesen beszél erről, ennek tartalma rendkívül sokrétű volt: a szülőket tisztelni kell, ellentmondás nélkül kell engedelmeskedni nekik, életük végéig gondoskodni kell róluk, kedvükben kell járni, akaratukat követni kell. A gyermeki szeretet a fiúi „szuverenitás” teljes feloldását jelentette a szülői akaratban, a gyerek élete a szülők kezében volt, amellyel jogilag is ők rendelkezhettek. A xiao elvét tehát Konfuciusz „megörökölte” és egységes rendszerré fejlesztette, ahogy Fung Yu-lan fogalmaz: „miközben ugyanis továbbörökítette a klasszikus intézményeket és eszméket, saját erkölcsi fogalmaiból levezetett magyarázatokat fűzött hozzájuk. lyen volt pl. az az ősi szokás mely szerint a fiúnak három éves gyászt kellett viselnie, ha szülei elhunytak, Konfuciusz ezt így magarázta: „Hiszen a gyermek csak hároméves kora után kerül ki apja és anyja karjából; s éppen ezért a hároméves gyászt az Égalattiban mindeki tiszteletben tartja.” (XVII/20.)

A szülőtiszteletnek gyakorlatilag nem volt korlátja, a fiúnak ezt még akkor is tanúsítania kellett, ha a szülei „erkölcstelen” életmódot folytattak, ebben az esetben csak arra „vetemedhetett”, hogy alázatosan megkérje szüleit, hogy változtassanak viselkedésükön: „Szüleidet szolgálván hibáikra szelíden figyelmeztesd őket. Ha látod, hogy semmiképpen nem akarnak rád hallgatni, akkor kettőzd meg tiszteletedet anélkül, hogy visszavonnád (tanácsodat). Még ha ők rosszul bánnak is veled, nem szaba zúgolódni ellenük.” (IV. 18.) A szülőtisztelet egyes esetekben – az európai perspektívából nézve – akár az extrémitásokig fokozódhatott: Kínában természetesnek tartották, ha egy fiú nem tudja eltartani a szüleit, akkor eladja gyermekét vagy feleségét, csakhogy gondoskodni tudjon szüleiről. Az önfeláldozó fiú példázatát számos elbeszélés őrizte meg az utókor számára, amelyek példaként szolgáltak a kínaiak számára.

A gyermeki kegyeletről Zhou-kor végén egy önálló mű is megjelent, ami a konfuciánus nevelés alapkönyvévé vált (Xiaojing). A gyermeki szeretet elvének jelentősége jogszociológiai szempontból mégiscsak az lett, hogy a gyermeki szocializáció, amely Kínában az engedelmességre, a tiszteletre és az alázatosságra épült, később felnőttkorban kiterjesztődött az állam és a szabályok iránti feltétlen tiszteletre és engedelmességre és a császár iránti lojalitásra. A nevelés alapelveit később Zhu Xi foglalta össze. A társadalmi élet formaságait már kisgyermekkorban belenevelték az utódokba „és kényszerítették, hogy mindent úgy tegyen ahogy illik. (…) Az etikai elem uralma, az értelmi elemek elsőbbsége az érzelmiekkel szemben, összekapcsolva a konfuciánus kultuszoknak (mindenekelőtt az ősök, a gyermeki szeretet és a család kultuszának) szigorúan kidolgozott s következetesen alkalmazott dogmáival és szertartásaival – mindez együttesen elősegítette, hogy engedelmes, odaadó és tisztelettudó polgárok nevelődjenek fel.

A „Daxue”, a „Nagy Tanítás” így összegzi a fentebb taglaltakat :

 „Mert a gyermeki szeretet (xiao) az, amellyel a fejedelmet (jun) szolgálni kell, az idősebb fivér iránti tisztelet (ti) az, amellyel az elöljárókat (zhang) szolgálni kell, és a szülői szeretet az, amellyel a sokaságot irányítani kell.”

 Kínában annyira komolyan vették ezeket az elveket, hogy rendkívül súlyos büntetéseket kaptak, azok, akik nem tisztelték a szüleiket. Elég volt csupán annyi, hogy egy fiú felemelje a kezét a szülei irányába vagy káromkodjon, a tiszteletlen fiúnak fejét vették. A fizikai sérüléssel vagy halállal végződő esetek esetében ez nyilvánvaló büntetés volt, de sokszor az is elegendő volt, hogyha a fiú nem gyászolta megfelelő ideig elhunyt szüleit vagy a gyászperiódus alatt tiszteletlenül viselkedett vagy elfelejtette idős szüleit gondozni.