Puyi a Tiltott Városból való kiebrudalása után befolyásos pártfogói segítségével Tianjinben kötött ki, amelyben kilenc országnak volt koncessziós területe.  A nagykövetek, főkonzulok, tisztek...egytől egyig császárként bántak vele, kitüntetett figyelemben részesült. Még az elit Country Clubba is bejutott, pedig oda kínai nem tehette be a lábát.

A császárra már rá sem lehetett ismerni. A Whiteway Laidlaw cég öltönyeit hordta, innen vásárolta a gyémántjait is, kezében sétapálcát lóbált, oldalán farkaskutyák és a felesége, valamint mellékfeleségei. (Kár hogy erről nem készült fotó.) Az aranyéletnek azonban vége lett, amikor elkezdődött a Japán-kínai háború. Az utolsó császár még egyszer császárnak érezhette magát, amikor a japánok ősei trónjára, az egykori Mandzsúria élére állították.

A háború után szovjet fogságba került, érdekes módon az oroszok nem bántották, sőt kivételeztek vele. Ez nem azt jelentette, hogy palotában lakhatott, de nem bántak vele úgy, mint a többi fogollyal. Puyi sokkal jobban félt a kínai fogságtól...

A vonat 1950 nyarán lépte át a szovjet - kínai határt és Fusan katonai börtönébe vitték. Itt véget ért a privilégiumok korszaka. Puyi egy fogoly lett a többi közt, bár meglepő módon még a kínai kommunisták között is voltak olyanok, akik látták Puyiban a "császárt". A börtönben az volt a szokás, hogy a "napos" takarít egész nap. Ilyet Puyi sohasem csinált. Félt is tőle, mi lesz ha rákerül a sor. De egyik nap megjelent az egyik káder és közölte, Puyi beteg, nem kell őt naposnak beosztani!

Aki másnak vermet ás...Puyit aztán Harbinba szállították abba a börtönbe, ami még a bábcsászársága alatt épült, a japánok tervezték az ellenállóknak. Egy cellában 8 ember, földön alvás, szűk élettér. A császár sokszor megoldhatatlan helyzetekbe került. Pl. el kellett sajátítania az új zsargont: meg kellett tanulnia, hogy a "feudális urak népelnyomók" voltak és el kellett sajátítania az "Imperializmusról" c. könyvet. Vagy máskor, amikor dobozokat kellett ragasztania, persze, hogy nála torlódott fel a munka, hiszen egész életében nem végzett semmilyen fizikai munkát. Később Harbinba vitték, ott a cellakörülmények jobbak voltak.

A császár a rabok mindennapi életét élte. Szenet szállított, zöldséget termelt, olvasta a kötelező olvasmányokat, politikai gazdaságtan, történelmi materializmus...közben a rabokat országjárásra vitték, megmutatták nekik mennyi minden épült az országban. A császár már úgy gondolta, hogy korábban mérhetetlen szenvedésen ment keresztül a nép és ő erről mit sem tudott. Kezdte úgy érezni, hogy jó irányba mennek a dolgok.

Puyi börtönévei alatt egyfolytában azt érezte, hogy előbb-utóbb ki fogják végezni. Mindig is félt ettől, ezért igyekezett "jó tanuló" lenni. A kínai kommunista káderek emberségesen bántak vele, bár nem tekintették kivételezettnek.

1959-ben az Országos Nép Gyűlés kihirdette az amnesztiát. Puyi szabad volt. 35 év után tért vissza Pekingbe, hogy a testvéreivel találkozzon. Elsőnek a Tienanmen térre ment el, erre így emlékezett: "Életemben most először sétálok úgy ezen a téren, hogy szabadnak. boldognak, büszkének érzem magam és biztonságban tudom az életem." Ahogy Orwell írja az 1984-ben: "Szerette a Nagy Testvért."

Ui: 1960-ban állást kapott a Kínai Tudományos Akadémia Botanikus Kertjében. 1962-ben, 56 évesen megházasodott, felesége kórházi ápolónő volt. 1966-ban kitör a Kulturális Forradalom, bár az utolsó császárt a helyi rendőrség védelem alá helyezte, az inzultusoktól nem tudta megkímélni teljesen. 1967. október 17-én hunyt el szívbetegségben. Elhamvasztották, majd hamvait a forradalmi temetőben helyezték el. Végső nyughelyére 1995-ben szállították, a Qing-dinasztia egyik sírhelyére 120km-re Pekingtől.

Aki szeretné egy szép , színes ,szélesvásznú tablón végignézni az utolsó császár regényes életét ajánlom Bernardo Bertolucci tökéletes alkotását: Az utolsó császárt.