A mocsárlázat a következő recepttel lehet gyógyítani: egy ló tetűlégy lábait és szárnyait tépd ki, hempergesd meg viaszban és hideg szesszel nyeld le. A mocsárlázat azonban a halottak szellemei, a rossz táplálkozás és a helyi éghajlat is okozhatják. A mágikus formuláknál azonban tudományosabb következtetésekre is jutott a kínai orvostudomány.

A tradícionális kínai felfogás szerint a betegség a harmónia megbomlásának jele. Egészség akkor van, ha az emberi testben az elemek egyensúlyban vannak, ha ez megbomlik, akkor bekövetkezik a baj. Az öt elemi elem: víz, tűz, fa, fém, föld, ezek 5 szervünkkel állnak kapcsolatban: szív, máj, tüdő, lép, vese. Az öt szerv testünk 5 nyílásával áll kapcsolatban. Testünk e kapcsolatok bonyolult hálózata, a testet átjáró áramlatok, amelyekből szintén 5 van: meleg, hideg, száraz, nedves és izzó szabályos keringése és a yin-yang helyes egyensúlya tartja meg testünket épségben.

A betegség gyakran pszichés eredetű, amely a 7 érzelemből fakad: öröm, harag, bánat, félelem, szeretet, gyűlölet és vágy. Ha ezek bármelyikét túlhajszoljuk, akkor bizton számíthatunk arra, hogy előbb-utóbb testünk jelezni fog. A kínai orvos legelőször az arcot és a pulzust vizsgálja meg. Az érverés több száz fajtáját különbözteti meg a kínai orvoslás (tehát nem csak 120/80:-) és ebből a tapasztalt gyógyító meg tudja mondani, hogy merre kell keresni a bajt.

Természetesen a test egyéb részeinek vizsgálata is elengedhetetlen és persze vannak nyilvánvaló bajok.  A gyógyító eljárások közé tartozik a masszázs, az akupunktúra és a különféle orvosságok. Ez utóbbiak alapanyaga általában növényi, de szinte akármi belekerülhet, pl. porrá zúzott jáde, porrá tört százlábú, rinocérosz szarv...A mágikus gyógyítási eljárások sem állnak túl messze a kínai néplélektől: varázsszerek, talizmánok, mágikus formulák ismételgetése is segíthet a bajok megoldásában.

Bármilyen meglepő, mindezek mellett vagy ellenére a törvényszéki orvostan is kínai találmány. A kínai jogrendszerben a tárgyi bizonyítékok súlya igencsak jelentős volt, ezért testi jelek önmagában bizonyítékok voltak. Már a XIII. századból is ránk maradt olyan kézikönyv, amely számba veszi a külső testi jeleket és azt, hogy ebből mire lehet következtetni. (Európában csak a XVII. sz-ban jelent meg a törvényszéki orvostan.)

Az orvosok képzését az állam szervezi, amelynek több ága is van: általános orvostudomány, szemészet, fülészet, szülészet, fogászat, akupunktúra, reumás és bénulásos betegségek. A jóváhagyott gyógyszerek listáját az Orvosakadémia tagjai állítják össze, ennek száma a középkorban 983, később már 1892. Az Orvosképző Egyetemen évente 2-300 orvost képeznek elsősorban a császári udvar és az előkelőségek számára.

A köznép azonban kénytelen beérnie a magánorvosokkal, akiknek mestersége apáról fiúra száll. A közmondás szerint:  "Ne fogadj el orvosságot olyan orvostól, akinek a házában nincs három nemzedék óta orvos." A bizalom alapja tehát a generációkon keresztül végzett mesterség. Az orvosnak fizetni kellett, ingyen csak a legrászorultabbak kaphattak kezelést: voltak közkórházak, ahol ingyenesen tartották és ápolták a szegényeket, öregeket, rokkantakat és a gyógyíthatatlan betegeket.

Az, hogy mennyire fontos volt az, hogy a több száz gyógyhatásúnak tekintett nyersanyagból hogyan és milyen arányban kell a megfelelő orvosságot kikeverni, azt jól mutatja, hogy a császári törvénykönyvek lefejezéssel büntették azt a gyógyítót, aki nem megfelelően keverte össze a császár gyógyszereit.