A jelenlegi vezetés -csak úgy , mint elődjei - el szeretnék kerülni az újabb 89-es eseményeket. Ez nagy tanulság volt a párt számára. Ennek az az ára, hogy "jön a gumibot és a vízágyú"...
A két legnagyobb kínai blogszolgáltatónál felfüggesztették a blogolást, mert olyan "rémhírek" jelentek meg, hogy a fővárosban katonai puccs készülődik. A Sina és a Tencent oldalait egyszerűen lekapcsolták, weboldalakat zárattak be és néhány ember őrizetbe vettek.
'89 Kína számára majdnem olyan, mint '56 volt nekünk. Ugyanúgy, ahogy a létező szocializmusban itthon, ha 8-10 ember összegyűlt valahol, akkor a rendőrök tuti ott voltak nagyon hamar, ezt a technikát alkalmazza a kínai rendőrség is, egyszerűen nem engedik, hogy pár embernél több egy adott helyen összegyűljön.
Ez egyre nagyobb erőfeszítésébe kerül a Kínai Kommunista Pártnak, ha figyelembe vesszük, hogy évente több tízezer tüntetés van Kínában. Ebből természetesen nem mindegyik ér véget erőszakosan, de az esetek túlnyomó többségében szétkergetik a tüntetőket.
Az ilyen pletykák alkalmasak lehetnek arra, hogy tényleg kirobbantsanak valamit, ezért a legjobb védekezés a támadás elve alapján lekapcsolták véleményszabadság egyik legnépszerűbb fórumát.
A kérdés csak az, hogy meddig tudják még visszagyömöszkölni a szellemet a palackba?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.