Mao: ez a név egyet jelent a fejlett nyugaton sok-sok millió ember halálával (20 és 70 millió közé teszik a történészek a Mao elnök tevékenysége eredményeképpen meghaltak számát) és azzal, hogy egy véres kezű diktátorként tatjuk számon valahol Hitler és Sztálin között.

Most abba nem mennék bele, hogy a kínaiak ez igencsak másképp gondolják, viszont meglepő és érdekes dolog az, hogy Mao irodalmilag is értékes verseket írt (meglepő és mulatságos?). A Kína egykori vezetője 1893-ban született, életének első 18 évét még a császárságban töltötte el, klasszikus kínai nevelést kapott, ami egyet jelentett az archaikus kínai filozófiai-, szépirodalmi művek maradéktalan elsajátításával. Bár arra számítanánk, hogyha egy XX. század második felében élő ember verset ír, azon felfedezhető némi modernitás, Mao a klasszikus kínai költészet hagyományait követte.

A legfurcsább azonban mégiscsak az, hogy nem használja a kommunista dicsőítő versektől megszokott banális stílust, nem alkalmaz közhelyeket és nem dicsőíti a szovjet típusú rendszert. A verseit a kínai irodalomtörténészek nem sorolják a "futottak még" kategóriába, sőt...Természetesen Mao sem tud elvonatkoztatni a valóságtól és a történelmi realitástól, de ezt nem viszi túlzásba. Szépen megférnek ezek a gondolatok a természeti valóságban. Ugyanakkor írt olyan verseket, amelyekben nyoma sincs a forradalmi realitásnak.

Sokat elmond Mao verseinek értékéről, hogy annak idején a Magvető kiadó gondozásában megjelent verseket többek között Weöres Sándor, Károlyi Amy vagy Hegedűs Géza fordította.

A két legismertebb verse a Hosszú Menetelés és a Hó című vers.

A Hosszú Menetelés
Weöres Sándor fordítása

A Vörös Had nem retteg vonulni napról napra,
nem akadály előtte száz folyam, ezer szikla,
s mint fodrozó hullámok, az Öt Hegy minden orma:
Vu-mang hatalmas bérce szinte sárrá taposva.
Folyó arany homokja a szirteket csapdossa,
függőhíd jeges láncát a Ta-tu habja mossa,
Min-hegység haván átkel a hadsereg hatalma,
nincs akadály előtte, megy boldogan kacagva.

Hó
Weöres Sándor fordítása

I

Északon a messzeséget
ezer mérföld jég takarja,
ezer mérföld hó borítja.
A Nagy Falon innen és túl
csak a pusztaság maradt meg,
a nagy folyam hullámai
véges-végig megdermedtek.
a hegylánc ezüst kígyóként táncol,
viasz-elefántként hömpölyög a fennsík:
versenyre kelnek a magas éggel.
Amikor az ég kitisztul:
mint piros ruha, mint fehér kendő,
minden szemet széppel-töltő.

II

Folyók, hegyek, szépségesek,
hány hős nem bírt le titeket!
A Csin és a Han császárok
nem voltak elég erősek,
és az istenek kegyeltje,
a nyilazó Dzsingisz khán is
csak a solymászáshoz értett.
Eltűntek a múltba.
Ha kivántok nagyot látni,
nézzetek a mi korunkra.

Li Su-ji-hoz
Weöres Sándor fordítása

Jang társam elvesztettem, Liu társad elvesztetted,
Jang és Liu könnyű szellő-szárnnyal
a kilencedik égbe lengnek,
megkérdeztem Vu Kangot: mit ád a vendégeknek?
s felelt: fahéjvirágbort áldoz a kedveseknek.

A magányos holdtündér széles selyemköntösben
hősök előtt hódoló táncot
lejt a tizezer mérföldes mennyben;
hí száll: az ember-népért megvívtak a tigrissel,
ekkor a tündérszemből záporos zivatar kel.