Az 1,2 millió munkást foglalkoztató Foxconn egyike a világ legnagyobb elektronikai vállalatainak, olyan cégeknek dolgoznak gyártóként, mint az Apple, a Microsoft vagy a Dell. Kína állítja elő a Nyugaton népszerű drága Iphone-okat, játékkonzolokat és más elektronikai berendezéseket – de a megfizethető ár egyik összetevője az olcsón foglalkoztatott munkaerő. Egyes jelentések szerint ez csak kizsákmányolással, embertelen munkakörülményekkel, a munkások tömeges öngyilkosságával és túlórában dolgoztatott gyerekekkel lehetséges. Rémisztően hangzik, de szerencsére nem teljesen igaz. A kínai munkások egyre öntudatosabbak, harcolnak a jogaikért, és sokszor azért dolgoznak túlórában, mert ők akarják így. Még akkor is, ha ezt az akaratot gyakran a kényszer szüli.
Az ország látszólagos gazdagsága, az utóbbi évek dinamikus gazdasági növekedése ellenére a fél ország szegénységben él, a nyugati régiókban az egyetlen munkalehetőséget a földművelés jelenti. Az utóbbi években ez változóban van: akadnak munkavállalási alternatívák, és Nyugat-Kína már jóval kevésbé izolált, mint a maoista időkben. Ezzel együtt azonban a nyugat-kínaiak, ha máshonnan nem is, de a tévéből értesülnek róla, hogy a nagyvárosokban – elsősorban a keleti országrészben – gazdasági megújulás zajlik.
A kínai kormány ezzel tisztában van, ezért sokaknak munkalehetőséget biztosít a fejlettebb régiókban, hogy ezzel előzze meg az esetleges lázadásokat. Nem véletlen, hogy ezeken a vidékeken a nagyvállalatok gyakran rendeznek toborzásokat. Azok a fiatalok, akiket frusztrál a kilátástalanság, könnyebben vállalnak munkát egy, a munkásait kizsigerelő gyárnál. Bár még így is viszonylag alacsony fizetésért dolgoznak, gyakran megalázó és embert próbáló körülmények között, még így is jobb esélyekkel indulnak az életben, mintha otthon maradnának. Tudnak pénzt keresni, és félre is tehetnek belőle, vagy támogathatják az otthon maradt családtagjaikat. Ezek a fiatalok igyekeznek jól teljesíteni – és kevés pénzért hajlandók embertelenül sok túlórát vállalni.
A Fair Labor Association (FLA) nemzetközi érdekvédelmi szervezet a múlt hónapban hozta nyilvánosságra a Foxconn-nal kapcsolatos vizsgálatának eredményét. A szervezet elsősorban arra volt kíváncsi, hogy a dolgozók mennyi időt töltenek munkával. Az FLA alapvetően nem kifogásolja a túlórát, csupán annak mennyiségét – a Foxconn esetében pedig ez az átlagosnál jóval magasabb volt. Egy Foxconn-munkás havonta akár 80 órát is túlórával töltött, ezt azonban az FLA 36-ra korlátozta, és azt is megszabták, hogy egy munkahét csak 49 órából állhat. Azt is megállapították, hogy a Foxconn többszörösen megszegte a kínai munkaügyi szabályokat, ráadásul néha igen komoly mértékben – igaz, ezeket többnyire csak jogállamokban lehet komolyan szankcionálni.
teljes cikk: http://index.hu/tech/2012/05/05/akik_onkent_mennek_rabszolganak/
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.