Az első császár tűzzel-vassal próbálta meg a gondolatokat is megmételyező tévelygést, a konfucianizmust "parkolópályára" helyezni. Élve temettette el a konfuciánus tudósokat és elégették a konfucianista tanokat tartalmazó írásokat. A Han-dinasztia azonban gyökeresen szakított a Qin-uralkodó gyakorlatával és legalább lélekben, majd később tettekkel is támogatta a konfucianizmust. (A jogszabályok elmélete és gyakorlata azonban továbbra is a legizmus logikáját követte.) Wudi császár (i.e. 141–87) idején i.e. 124-en Dong Zhongsu (i.e. 179–104) három beadványt nyújtott be a császárhoz az ember és az Ég kapcsolatáról, amellyel örökre bevéste magát a kínai filozófiába és a kínai történelembe. Ugyan fontos hivatalt nem töltött be, de a Han-kori hatalom és a császárság legitimációjának megteremtése hozzá köthető, így a kínai birodalmi eszme atyját tisztelhetjük benne.

I.e. 136-ban Wudi császár elfogadta Dong Zhongshu javaslatát, hogy a konfuciánus tanításokat tegyék meg a birodalom ideológiai alapjává, a hivatalnok aspriránsoknak betéve kellett tudniuk a klasszikusokat. Dong Zhongshu adta meg a kínai császárság ideológiai keretrendszerét, elméletében keverednek a legista, a konfuciánus, a taoista és a yinyang iskola tanait, mondhatni minden jelentős filozófiai áramlat tanításait felhasználta nézeteinek kifejtéséhez. Nem túlzás azt állítani, hogy a konfuciánus államideológia megteremtőjét tiszteljük benne. Dong Zhongshu elvégezte Konfuciusz tanításainak újraértelmezését és létrehozta a „Három Húrt” („san gang”), ami feltétel nélkül alárendeltségel jelentett az uralkodó és az egyének, az apa és fiú, valamint a férfi és nő viszonylatban. Ez a gondolat azonban nem volt új, gyakorlatilag a Han Feizi-ben leírtak szó szerinti átvétele: „Ha ez a három kapcsolat egségben működik, akkor az Ég alatt minden rendben működik.”

Dong Zhongsu szerint az uralkodó kormányzása akkor felel meg az Ég akaratának, ha követi a négy évszak változásait: „Ezér mondom, hogy király egyenrangú az éggel, mivel az Ég birtokolja a négy évszakot, a király pedig a kormányzás négy útja felett rendelkezik.” (55.) A filozófus javaslatára lezajlott a „jog konfucianizálása” is, a konfucianizmus hivatalosan is államideológiává vált, a kormányzati nevelés ideológiája a konfuciánus tanokon nyugodott, a hivatalnokvizsgákon a Klasszikusokat kérték számon a jelöltektől. Dong Zhongshu szerint erre azért volt szükség, mert ha „a célzatok és gondolatok nem egységesek, így aztán a felsőbbségnek nincs mivel megőriznie az egységet, a törvények és intézméynek sokféle változatot mutatnak, az alárendeltek pedig nem tudják, mihez tartsák magukat.”

A filozófus a császárhoz intézett beadványában így fogalmazott: „Alattvalód ostobaságában úgy véli, hogy véget kell vetni minden olyan tanítsának, amely nem tartozik a Hat klasszikus tanulmányi tárgyai közé, sem Konfuciusz tudományához; és nem szabad megengedni, hogy ezek tovább fejlődjenek.” A birodalmi konfucianizmus kialakulását konkrét intézkedések kísérték: i.e. 136-ban létrehozták az „Öt Klasszikust tanulmányozó bölcsek testületét” („wujing boshi”), amely kezdetben 50, az időszámítás kezdetére már 200 tudóst számlált. A Konfuciusz által „kőbe vésett” szabályok közül az életkor tiszteletére és az idősebb generációk iránti engedelmességre helyezték a hangsúlyt, a gyermeki szülőtiszteletet annyira fontosnak tartották, hogy ez még a hivatalnokok kiválasztásánal is fontos szempontként jelentkezett. Az „egy ország egy nézet” rendszer újfent csak a legista ideológia visszaköszönése a konfucianista alapértékeken nyugvó társadalmi renszerben, a Qin-birodalom „kultúrpolitikájától” azonban annyiban tért el a Han-császárok gyakorlata, hogy magánemberként mindenki abban hitt és olyan vallást követett, amilyent akart.

Hozzá kell azonban tegyük, hogy egy i.e. 141-ből származó császári rendelet értelmében minden olyan hivatalnokot, akik szakértői voltak a legista iskoláknak, el kell távolítani a kormányzati hivatalokból. A legista iskolát kiáltották ki bűnbaknak, aki felelős volt mindazokért a az intézkedésekért, amelyet az Első Császár meghozott. I.e. 136-ban egy másik fontos esemény is történt: rögzítették a hivatalnokvizsga alapjait, amely két évezreden keresztül meghatározta a bürokraták kiválasztásának elveit, tágabb értelemben a császársági közigazgatást. Lassan kialakult egy olyan igazgatási rendszer, amelynek élén a császár állt, ő döntött minden fontos kinevezési kérdésben, jelentősebb kérdések eldöntése esetén pedig udvari gyűlést hívott össze, ahol meghallgatta hivatalnokait. Az itt meghozott döntések általában a többség véleményét képviselték és a császár általában jóváhagyólag döntött ezekről.