Az agyaghadseregről szerintem mindenki hallott. Még azt is tudja a többség, hogy Kínában van. De itt aztán megáll a tudomány. Ki? Miért? Hogyan? Minek hozta létre? Nézzünk az események mögé...

Ying Cheng 260-ban született Qin államban. Akkoriban Kína még több fejedelemségből állt, amelyek szinte állandóan háborúztak egymással a hegemónia megszerzéséért. (Ezért hívták ezt a korszakot a Hadakozó Fejedelemségek korszakának (i.e.403-221). Qin államban aztán "ráéreztek" arra, hogy kell egy államot hatékonyan megszervezni, sikeres alkalmazták a legista tanokat (lsd. egy korábbi blogbejegyzést), így több szerencsés tényező együttállásának hatására és saját tudatosságuknak eredményeként Qin "felzabálta" a környező államokat, így i.e. 221-ben Ying Cheng egyesítette Kínát, ő lett az államalapító (mint nálunk Szt. István) és erről az államegyesítő fejedelemségről kapta a nevét Kína, szinte minden nyelvben. (Az más kérdés, hogy magukat a kínaiak azért Zhongguo-nak, azaz "Középső Országnak" nevezik). Az államegyesítő fejedelem felvette a "huang-di" azaz "császár" méltóságot, így a neve ezentúl "Qin Shi Huangdi", azaz "Kína első császára" lett. (A magyar olvasóközönség Lőrincz L. László: Huang-ti átka c. művéből ismerheti a nevet.)

Nem tudunk most kitérni az első császár számtalan intézkedésére, amellyel "fenekestül" felforgatta a kínai társadalmat, a legfontosabb változás talán az volt, amely miatt végérvényesen meggyűlölték, hogy a hűbéri rendszer helyett objektív szempontok alapján juttattak rangokat és hivatalokat, a privilégiumokat eltörölték. Ez érthető módon nem tetszett a "felső 10000" tagjainak. Ying Cheng végérvényesen le akart számolni a múlttal, ezért elrendelte, hogy minden írást semmisítsenek meg, égessék el, kivéve a földművelésről, jóslásról ill. az orvostudománnyal kapcsolatos műveket. Állítólag a konfuciánus tudósokat élve eltemettette (bár ez lehet, hogy csak az utókor igyekezete arra, hogy befeketítsék a gyűlölt uralkodót). A császár hatalmas építkezésekbe kezdett (ő építette fel a Nagy Fal "ősét") és már életében el kezdték építeni mauzóleumát is...

1974-ben Xian városától 64 kilométerre a helyiek kutat ástak. És egyre több agyagfej bukkant elő a földből. Aztán elkezdődtek a feltárások, 4 termet tártak föl, amelyekben kb. 8000 terrakotta katonát találtak harci szekerekkel, lovakkal és fegyverekkel. Az érdekesség az, hogy nincs két egyforma alak, mindegyiket egyedileg készítették el. A figurák eredetileg színesek voltak, de ezek sajnos az idők folyamán lekoptak, bár német segítséggel igyekeznek a kínaiak korhű módon restaurálni a színeket. Az agyaghadsereg a császár örök álmát vigyázza, legalábbis ez volt a cél. Sima Qian krónikája szerint (ő volt a kínai "Hérodotosz"), mintegy 700.000 ember építette a császár végső nyughelyét, amely nem messze innen található. A piramis alakú építmény kb. 400x400m-es területen helyezkedik el.

A kínaiak érdekes módját választották a sír megőrzésének: nem tárják fel:) A rossz nyelvek szerint félnek a rettegett császártól....

Sima Qian leírása szerint ezen a hatalmas területen lemodellezték az akkor ismert kínai világot: a piramison belül ott van a két éltető folyó, a Jangce és a Sárga-folyó, az égbolton a Nap, a Hold és a csillagok, a tenger. Most következik a legdöbbenetesebb dolog: ezeket a folyókat és a tengert elképesztő mennyiségű higanyból (!) reprodukálták, amelyeket mindenféle trükkös szerkezetekkel állandó mozgásban tartanak, tehát a folyók folynak a tenger felé...A piramison belül hegyek, völgyek váltakoznak, megtaláljuk benne a császár palotáit és lakhelyeit, valamint az élővilág jellegzetes képviselőit is.

Sokáig legendának hitték ezt a leírást. A modern technika azonban lehetővé tette, hogy belelássanak a "hegybe", és kiderült, hogy hatalmas üregek vannak belül és ráadásul a higany koncentrációja is a sokszorosa az átlagosnak. A császár háborítatlanul nyugszik Kína kicsinyített másának közepén, higanyfolyóktól övezve a csillagok alatt...

Szép mondat volt:) A császár halála ennél jóval prózaibb volt. Egyik vidéki körútján, gyaloghintójában találták meg holtan hű emberei. Halálát valószínűleg azok a pirulák okozták, amelyek elvileg a hosszú életét voltak hivatva biztosítani. Hogy ez ne derüljön ki azonnal, eltitkolták a császár halálát, azonban hosszú volt az út a fővárosig és a császár teste oszlani kezdett. Ekkor egy rothadó hallal megrakott hintót rendeltek a császár gyaloghintója mögé, hogy elfedjék a bűzös szagokat. Aztán persze a császárt annak rendje és módja szerint eltemették, ágyasait élve zárták be a császár sírboltjába...

Halála után felkelések törtek ki (a nép nem nagyon szerette: a sokszorosára emelte az adókat és a katonák bárkit bármikor elhurcolhattak "egy kis" közmunkára) és az egy évtizedig tartó Qin-dinasztiának vége szakadt. Qin Shi Huangdi rövid uralkodása azonban végleg megváltoztatta a történelem menetét, i.e. 221-tól számítjuk a kínai császárság korát és kormányzati módszerei egészen a mai napig hatnak Kínában. I.e. 202-ben hosszú harcok után egy Liu Bang nevű közember döntötte meg a Qin-ház hatalmát és alapította meg a Han-dinasztiát.

Egy korábbi posztban már volt szó a házasságról, most egy kicsit más megvilágításban...

Azt már tudjuk, hogy a házasulandók női fele alárendelt szerepet játszottak, ez a mostani mondandónkból is kiderül. A kínai császári törvénykönyvek a házasság kapcsán elsősorban azzal foglalkoztak, hogy mi történjen azokkal, akik megszegnek valamilyen előírást? (Pl. az európai kultúrkörben igen fajsúlyos témának számító vagyonmegosztás kérdéskörével egyáltalán nem foglalkoztak.)

A Tang-kódex kommentárja azt mondja, hogy a házasság a természet rendjét és harmóniáját követi, bárki, aki ezt a harmóniát megsértette, meg kellett büntetni: „A szertartás szerint, a Nap keleten bukkan fel, a Hold nyugaton. Ők hasonlatosak a férjhez és a feleséghez.” Az egymással házasulandók számára a jog előírta a házasságközvetítő igénybevételét, ő volt az, aki a modern „anyakönyvvezető” szerepét játszotta azzal a nagy különbséggel, hogy az állam semmilyen formában nem regisztrálta a házasságkötés tényét. A házasság a két család közötti szerződés volt, amelyet mindkét család „feje” – általában az apa, nagyapa, nagybáty vagy idősebb báty – írt alá. Ha a feleség családja később megszegte a szerződést, akkor a szerződés aláírójára 60 botütés várt. Ha a férj családja szegte meg a szerződést, akkor büntetés nem járt, viszont a kapott ajándékokat vissza kellett szolgáltatni.

A házasságközvetítő volt az, akinek kötelessége volt megvizsgálni azt, hogy csak az arra jogosultak kössenek házasságot. Férfiaknál az életkori határ 14 év volt, nők esetében 12 év. Az egymással különböző rokonsági fokban álló rokonok közötti házasságkötésért súlyos büntetések jártak: unokatestvérek közötti házasságért száműzetés, ugyanazon vezetéknevű férfi és nő egybekeléséért két év kényszermunka járt. Ugyanígy büntették a kettős házasságot is. A monogám kapcsolatok elvének megfelelően egy férfinak egy főfelesége lehetett, aki ezt a szabályt megsértette, egy év kényszermunkával büntették. Mindezek ellenére a férfiak a feleségük mellett tarthattak ágyasokat, ami nem volt tiltott, viszont a feleséget nem lehetett ágyassá „lefokozni”, mert ez a társadalmi hierarchia megsértésének számított, minden ilyen esetben a férjre két év kényszermunka várt. A törvény kommentárja  szerint „az ágyasok adhatók és vehetők így nagyon különböznek a feleségtől. A szolga (állapotúak) inferior és és ne ugyanaz az osztály, mint a közembereké.”

Az ősök és a férj tiszteletének egyik eleme volt az, hogy elhunytuk után 27 hónapig kellett őket gyászolni, aki ezen időtartamon belül megházasodott arra három év kényszermunka várt. Ugyanilyen módon büntetés várt azokra is, akik megszegték azt az elvet, hogy párt csak az azonos társadalmi osztályból szabadott választani, ha egy szolga egy közember lányát vette el feleségül másfél év kényszermunkával sújtották. Ha a házasság fenyegetés hatására jött létre, akkor a büntetést egyfokkal kellett emelni, ha erőszakot is alkalmaztak, akkor még egy fokkal kellett emelni.

A házasság felbontásának joga a férjet illette – a törvény felsorolt 7 lehetséges okot, amikor ezt megtehette –, ha ezt a feleség tette meg konszenzus nélkül, akkor két év kényszermunka várt rá. A tradicionális kínai jog az endogámiát is súlyosan büntette, úgy vélték ez az ősök iránti tisztelet megsértése és szerencsétlenséget hozhat, az ötödik gyászfokozaton belüli rokonok esetében a büntetés három év kényszermunka. A „hét kondíció”, tehát a házasság felbontásának okait tartalmazta: meddőség, házasságtörés, nem erkölcsös viselkedés (féltékenység), anyóssal ill. apóssal szembeni engedelmetlenség, gyógyíthatalan betegség, szószátyárság és lopás. Léteztek olyan okok, amelyek nemcsak a feleség, hanem a férj „hibájából” is bekövetezhettek, a házasság ilyenkor a törvény erejénél fogva szűnt meg, ilyennek számított például a másik családtagjainak megütése vagy megölése, szexuális viszony folytatása a másik család valamely tagjával. Habár az előbb említett esetek kivételével a házasság felbontásának joga a férjet és családját illette, azért „mondvacsinált” okokból nem válhatott el, azaz ha a magatartása nem volt indokolható, akkor másfél év kényszermunkával büntették.

Mint az előző posztban arról szó volt, a kínaiak különösen kedvelik a jeleket, bármi legyen is az.  A mágia és a jóslás nem korlátozódott csupán a "műveletlen" néprétegek millióira, hanem az egész lakosságra kiterjedt, még maguk  a császárok sem tudták kivonni magukat hatásuk alól (már ha volt ilyen). Ebbe körbe tartoznak a démonokat elijesztő praktikák széles tárháza, a tükrök, amulettek használata, mágikus szavak felírása, szimbólumok rajzolása és kihelyezése...stb. A mágikus szertartások végigkísérték a kínaiak életét a születéstől a halálig.

A számmágia különös helyet foglal el a kínai kultúrtörténetben. Szemben az európai hagyománnyal, amelyben a szám maga is mágikus jelentéssel bír (lsd. 3, 7, 12...stb.), a kínai kultúrában inkább egy sztereotip megjelölésről van szó, azaz a számok segítségével rögzítettek valamely jelenséget vagy annak csoportját és ezáltal nagyobb jelentőséget adtak neki. Néhány példa:

- a két első dinasztia (Xia, Jin),

- három áldozati állat (bika, bárány, sertés)

- négy szent állat (sárkány, főnix, egyszarvú, teknős)

- Öt kánon, a "Klasszikusok" "Jing" (Változások Könyve, Dalok Könyve, Szertartások feljegyzései, Írások Könyve, Tavasz és Ősz krónikái)

- öt őselem (tűz,víz, fa, fém, föld)

- hat minisztérium

- hét ok a válásra

- tíz utálatos cselekmény...stb.

A mágia részének számított maga a jóslás is és jósolni szinte bármiből lehetett: a csillagokból, a földből, tenyérből, arcvonásokból, tárgyakból....Érdekes módon ha a jóslás nem jött be, akkor nem a jós lett a bűnbak, hanem csak a körülmények változtak meg - tartották.

A kínaiak úgy tartják, hogy a kozmosz erői egyensúlyban tartják a világot. A makrokozmosz egyben mikrokozmosz is, tehát minden olyan "fenn", mint "lenn", (lsd. az európai mágikus hagyományban a Hermész Triszmegisztosz-féle Tabula Smaragdinát.), a császár az Ég Fia, ha azonban az Ég megharagszik, akkor az azt jelenti, hogy a császár valamit rosszul csinált, és ekkor jönnek az árvizek, földrengések, katasztrófák. A természetfeletti erők világa és az élő természet azonosítása lett az alapja a hiedelmek és babonák széles körének. Például:

- minden meteor egy-egy nyugtalan emberi lélek,

- az északi fény az Ég kapuinak kitárása,

- a szélzúgás az otthontalan lelkek üvöltése,

- a zivatar az égi sárkányok harcának következménye,

- az éjjeli madár kiáltása a gonosz szellemek közeledtét jelezték,

- a gödröt kaparó kutya közeli rokon halálát jelezte...

Aztán persze megjelentek a "mindennapi praktikus" babonák is, pl.: ha az újév első napján sírsz, egész évben sírni fogsz; add meg minden tartozásodat az újévig, különben elúszik a pénzed; a házadban a lépcsők száma csak páros lehet, különben...(majd meglátod:);

Mindezek aztán egy igen terjedelmes, európai aggyal kibogozhatatlan rituális szimbolikává álltak össze, amelynek számtalan példáját láthatjuk a kínai művészeti alkotások széles skáláján, az irodalomtól a festészeten át a zenéig. Ezt azonban meg sem próbáljuk felfejteni, mert ahhoz kínainak kellett volna születni...

Talán egyetlenegy országban sem tették állami "hitvallássá" csillagjóslást, a Föld és Ég jeleiből való olvasást sehol sem vették annyira komolyan, mint Kínában. Már a legkorábbi írásos emlékektől (i.e. II-III. évezred) vannak bizonyítékaink arra nézve, hogy a királyok figyeltek a csillagászaik véleményére, a Zhou-kortól kezdve ez lett az udvari égkémlelők legfontosabb feladata.

Tudjuk jól, hogy Kínában minden fordítva van.:) (Ami nekünk a "fejlődés" szinonímája a nyugat", Kínában ez az elmaradott térségeket jelenti, ott a "kelet" jelenti a fejlődést, szemben a mi "kelet" asszociációnkkal.) Szóval a kínaiak nem a Nap szerint számolnak, hanem ők Hold-zodiákusban gondolkodnak. Kína egyetlen saját vallása, a taoizmus fejlesztette tökélyre azt a rendszert, amelyben az Ég kozmosza egyben a test mikrokozmoszát is jelentette, a csillagok állása a testre és lélekre vagy kedvező vagy kedvezőtlen hatást gyakorolt. Ez vezetett a szerencsés és szerencsétlen napok kidolgozásához is. (Egy korábbi bejegyzésben már tettünk róla említést, hogy még a kivégzéseket is ezekhez a napokhoz igazították.)

Nézzünk néhány példát: amikor az Ég és Föld holtponton áll, az ekkor fogant gyermek nyomorék, süketnéma vagy vak lesz. Ha a szerelmi beteljesülés mennydörgés. villámlás vagy vihar idejében történik, akkor a gyerek szellemileg nem lesz épelméjű. Ha nap- vagy holdfogyatkozás idején fogan, akkor vagy vízbe fullad vagy tűz áldozata lesz...stb. A ránk maradt írások részletesen elemzik azt, hogy mit mikor szabad csinálni, hogy az megfeleljen az égi rendelésnek.

A JiKing, a Változások Könyve nemcsak a konfuciánusok számára volt "szent kánon", de a taoista jósok is előszeretettel használták. Egyetlenegy fontosabb társadalmi esemény sem történhetett a jósok megkérdezése nélkül. Az "égi jóslást" a földjóslással egészítették ki, amely kis hazánkban is eredeti nevén, feng-shui ("szelek és vizek") néven ismert. (erről majd egyszer később...)

A taoista jósok és praktikáik nem egyszer tragédiákat okoztak. A Tang-dinasztia császárai közül jó néhány a "csodatévő" pirulák következtében halálozott el. Xianzong császár 824-ben, 30 évesen hunyt el. Fia Muzong 4 évvel később követte apját, majd az ő fia Jingzong 826-ban 18 évesen szenderült jobblétre. A Tang-császárok, csakúgy, mint a legendás első császár, igyekeztek életüket kitolni a végtelenbe és ez sokszor a végzetüket okozta.

A taoizmus azonban nemcsak felsőbb körökben vált népszerűvé, hanem az "egyszerű" nép vallása is lett. Ez az egyik legfőbb oka annak, hogy a kínai ember a mai napig "babonás" és nagy jelentőséget tulajdonít olyan dolgoknak, amelyen a materiális eszméken nevelkedett nyugati ember csak nevet vagy nem:) Lássunk néhány példát:

Az esküvőn viselt ruháknak pirosnak, sárgának és/vagy fehérnek kell lenniük
A fekete, szürke vagy kék ruha viselete szerencsétlenséget hoz.

A legszerencsésebb szám a 8-as, mivel a szám szó szerinti jelentése is „siker” .
A legszerencsétlenebb szám a 4-es, mivel a szó jelentése „halál” is egyben. (Ezt a számot sokszor teljesen mellőzik a kínaiak – se emeletként nem létezik, se házszámként, a telefonszámokból, rendszámtáblákból is törlik, ha lehet.)

Nem szabad házasságba lépni azzal, aki nálunk 3 vagy 6 évvel fiatalabb-öregebb. Egy elhalálozott gyerekei és unokái nem vághatják le a hajukat 49 napig. A legromantikusabb szám a 7 -  a kínai valentin nap 7.7- re esik.

No persze nem déligyümölcsökről lesz szó:) Amikor mi még csak nyereg alatt puhítottuk a húst és Rómában is csak 100 évvel vagyunk Cézár uralma előtt, a kíniak már működtették a modern hivatalnok-rendszer ősét. A későbbi korokban a hivatalnokok népes seregéről kapta Kína a „mandarin-állam” elnevezést. A bürokráciát a kínaiak találták ki és fejlesztették tökélyre, amit a „vén Európa” csak a XIX. Században kezdett el következetesen alkalmazni. A bürokrácia (szó szerint: „hivatalnok uralom”) a legrövidebb fogalmában annyit tesz, hogy az állam a feladatokat lebontja az egyes hivatalnokok hatáskörére, mindenki csak a hatás- és feladatkörében járhat el, annak elvégzéséért felelős, a felelősségteljes posztok elnyeréséért pedig meg kell küzdeni versenyvizsgákon, azokra csak a legalkalmasabbak kerülhetnek. Ilyen versenyvizsgákról  i.e. 165-ből van az első írásbeli feljegyzésünk, a rendszer azonban még korábbra nyúlik vissza.

 A tudás hatalma Kínában konkrét értelmet nyert, nemcsak szellemi hatalmat, hanem materiális, „kézzel fogható” hatalmat is jelentett: az írástudók rétege a kínai társadalom kiváltságos rétegének számított, a büntetések alól legtöbbször immunitást élveztek, ha el is követtek bármilyen bűncselekményt, tettüket enyhébben ítélték meg, mint egy átlagemberét, ha meg is büntették őket, ezek nagy részét pénzzel megválthatták és széles körű előjogokat élveztek. Nem csoda, hogy a kínai társadalom tagjai leginkább az írástudók rétegébe szerettek volna tartozni, odáig azonban nagyon hosszú volt az út…

 Szemben az európai gyakorlattal, ahol egészen kivételes dolog volt az, hogy egy jobbágy felemelkedjen a nemesi rétegbe, Kínában nem ütközött ekkora nehézségekbe az, hogy egy alacsonyabb státuszú szülők gyerekéből írástudó váljon. Persze a statisztikák szerint inkább a gazdagabb szülők gyerekeiből vált bürokrata, bár az alacsonyabb sorból érkezettek sem számítottak kivételes jelenségnek. (Mint ahogy kicsiny hazánkban egészen kivételes jelenségnek számított az, hogy Bakócz Tamás egykori jobbágyfiúból esztergomi érsek lett.) Az alapfokú hivatalnok vizsgákon megfeleltek képezték a mandarinok legnépesebb táborát, ők voltak a mai „ügyintézők” elődei. A rang elnyerésében a fentebb említetteken túl az motiválta a jelentkezőket, hogy lehetőséget kaptak arra, hogy elinduljanak a következő fokozatért. És mit kellett ezért tudni? A konfuciánus könyvek alapos ismeretét (ez több évig tartott), majd a vizsgán írni kellett egy 60 szavas verset, valamint egy  értekezést megadott témából. A vizsgázókat 2-3 napra bezárták egy hermetikusan elzárt helyiségbe, ahol minden külső segítség nélkül kellett megküzdeniük a feladattal. A XIX. századi adatok szerint a jelöltek 3-5%-a felelt meg a vizsgán.

 A második fokozat vizsgáit már a tartományi székhelyeken bonyolították, akik idáig eljutottak, már a főhivatalokba is eljuthattak, ami nagy kitüntetésnek számított, de a legnagyobb „mézesmadzag” az volt, hogy aki e státuszba került, indulhatott a 3. fokozatért. A legmagasabb fokozat vizsgáit a fővárosban folytatták le, 2-3 évenként egyszer. Az e fokozatot elnyertek lettek Kína legbefolyásosabb mandarinjai. Az abszolút vizsgaelső különleges kegyben létesült: a császár veje lehetett, a császárok előszeretettel adták lányaikat ilyen „okos tojásokhoz”J A fentebb vázlatosan leírt évezredes hagyományokon nyugvó vizsgarendszer volt az alapjai a precíz kínai közigazgatásnak és ez teremtette meg az írástudás és műveltség kultuszát is, amelynek hordozója a tudós-hivatalnok réteg, a „sensi” lett.

Mai modern gondolkodásunkkal nehéz elképzelni, hogy a dolgok másképpen működtek akárcsak 100 évvel ezelőtt is,pláne még régebben, különösen ha egy másik kultúráról van szó.

A kínai házasságban a házasulandó feleknek semmi beleszólása nem volt. A házasság szent kötelékének egyetlenegy fő célja volt: utódok nemzése. A kínai őskultusz egyik alapszabálya volt ez, ti. az ősöket minden körülmények között tisztelni kellett, emléküket pedig ápolni illett, a nagyra becsült ősök fiainak pedig kötelessége volt utódokat nemzeni.

A házasság rituális szertartás volt, amely a mindenkori családfő forgatókönyve szerint zajlott le, amelyet azonban szigorú rituálé keretezett. A családfő a népes család előtt jelentette be, hogy melyik fiát kívánja  megházasítani, melyik család hölgytagjával. Ezután jóslószertartások következtek és kikérték az elhunyt ősök "véleményét" is. Ha a válaszok igenlőek voltak a vőlegény apja vadludat küldött a menyasszony házába, amely a házasodási szándék kifejezője volt.

Ha az ara szülei pozitívan reagáltak, akkor a fiús ház ajándékokkal halmozta el a másik családot sokszor tetemes adósságokba hajszolva magukat. Ezután a kínai asztrológia szabályai szerint összevetették egymással a lány és a fiú horoszkópját, mert ugye a csillagok nem hazudnak:) Ha a csillagok "bólogattak", akkor megtörtént a nagy látogatás egymás részéről és kitűzték a lakodalom napját. Azért persze házassági szerződés gyanánt egy papírt is aláírtak.

Az ünnepi napon a menyasszony vörös ruhába öltözött és gyaloghintón a leendő férj házához vitték.Ezután következtek a részletes rituálék, néhány példa: különleges nyilakat lőttek a levegőbe, hogy elűzzék a gonosz szellemeket,a házasulandók az Ég és a Föld tiszteletére szertartásokat végeztek, vörös fonallal egymáshoz kötött csészéből bort itattak velük és húsos derelyével kínálták őket, a gazdag gyermekáldást elősegítendő.

Ezután a fiatalok birtokba vehették a hálószobát...

Másnap óriási lakoma kezdődött és újabb szertartások következtek. Miután valamennyi ünnepi rituálé végére értek, csak ezután mutatkozott be a feleség leendő anyósának, akinek fennhatósága alá került. (A megházasodott nők kikerültek vér szerinti családjuk szent kötelékéből és ezután a jog szabályai szerint is a férj családjába tartoztak.) A férjhez menés a kínai lányok legszentebb kötelessége volt, kislány koruk óta két dolgot neveltek beléjük következetesen: váljanak jó feleséggé és legyenek engedelmes menyek az új családjukban. A férj családja lett a feleség családja, az apósa lett az új apja és anyósát is anyaként kellett tisztelnie. Ha nagyon pontosan akarunk fogalmazni - legalábbis az európai mércénk szerint - a feleségből egy szolgálóleány lett.

És itt megpróbáltatásai nem értek véget: teljes mértékben alá kellett magát vetni új családja akaratának, az ellentmondás tilos volt, akkor számíthatott egy kicsit jobb helyzetre, ha fiúgyermeket szült, ha leánygyermeknek adott életet, akkor még több zsarnokoskodást kellett eltűrnie, ezek szinte mindennaposak voltak a korabeli Kínában. Ha nem tudott fiúgyermeket szülni, akkor a férjnek joga volt újabb asszonyt hozni a házba, akit hasonló ceremónia közepette vett el feleségül. Az új asszony nemcsak a férj családja, de a "régi" feleség hatalmába is került, az első feleség helyét sohasem foglalhatta el, még akkor sem ha fiúgyermeket szült.

A kínai férfiaknak jogukban állt ágyasokat tartani, akik gyakorlatilag, mint szolgák működtek közre a háztartásban. Az életük még nyomorultabbá válhatott, mint a második feleségé: ha pl. fiúgyermeket szültek, az idősebb feleség "magáénak jelenthette ki" a gyermeket.

Egy férfi sohasem maradt pár nélkül még öregkorára sem, bármikor lehetett második felesége vagy ágyasa(i).A feleség azonban, bár jogilag semmi sem tiltotta, nem mehetett férjhez még egyszer, ha férjezetlenné vált bármilyen okból, az ilyen nőket általában kitaszította a társadalom, legtöbbször kurtizán vált belőlük, amelynek külön kultusza alakult ki Kínában...de erről talán majd egy másik posztban.

A császárkori Kínában még a büntetéseket is szigorú rituálék szerint hajtották végre. Ez illeszkedett abba a kozmikus filozófiába, amely alapján az egész udvar működött. Mindennek megvolt a maga helye és ideje. Egy korábbi bejegyzésben volt már szó a császárok égi felhatalmazásáról (legitimációjáról). Ennek az elvnek az egyik oldalhajtása volt az az eszmerendszer, amely szigorúan szabályozta a büntetések kiszabását.

A korabeli Kínában létezett egy filozófiai irányzat, amely szerint a pozitív és negatív energiák egyensúlya teremti meg a harmóniát a világban. Ayin és a yang együttműködése biztosítja a mindenség egyensúlyát és összhangját, a yin mindig ott van a yangban és ez fordítva is igaz, a kettő együtt jelenti a dao-t, „az elemek meghatározott sorrendben teremtik egymást, kerekednek felül a másikon. Az évszakok változása is összhangban van az elemeknek ezzel a kölcsönösen egymást teremtő folyamatával. A yin-yang harmónia örök törvénye a természet változásaiban is megfigyelhető, amely az öt elem egymásba kapcsolódása teremt: „A fa uralja a tavaszt, belőle születik a nyarat uraló tűz, abból születik a közepet uraló föld, a föld teremti az őszt uraló fémet, a fémből születik a tél ura, a víz, a vízből aztán újra fa születik, amely tavasszal ismét túlsúlyba kerül.” A dinasztiák változása szintén az öt elem természetét követi.

A császári jogi kódexek normáit sajátságos „mágikus köntösbe” öltöztették az örök ellentétek megfelelőjeként: „az adakozás és közfegyelem szerencsés (ji), a büntetések és megtorlások pedig baljós (xiong) dolgoknak számítottak. A császár kötelessége az volt, hogy a szigorú és jutalmazó intézkedéseket a megfelelő arányban alkalmazza, nehogy a kedvező és baljós dolgok túlzott jelenléte veszélybe sodorja a kozmikus harmóniát. A yinyang iskola egyik fontos dokumentuma a „Havi rendelkezések" („shi ling”), amelyek pontosan megmondják az uralkodónak és alattvalóinak hónapról hónapra, hogy mikor mit kell tenniük, azért, hogy az ember és a természet harmóniában maradhasson. Ha az uralkodó nem a természet rendjével összhangban cselekszik, akkor a természet összezavarodik és „az országot állandó félelem hatja át. A Tang-kódexben (653) már részletes listát találunk azokról a hónapokról és napokról, amikor tilos a halálbüntetést végrehajtani.

A király által kreált szabályoknak összhangban kell állniuk a természet rendjével: „A tavasz és a nyár a jutalmazások ideje, az ősz és a tél a büntetéseké. Az élet fenntartásához a jutalmakkal kell kezdeni és a büntetésekkel kell folytatni.” Ha az uralkodó nem a természeti renddel összhangban cselekszik, akkor „zűrzavar és nyugtalanság” fog előállni. Azok az erők, amelyek a természetet irányítják egyensúlyban vannak, az uralkodónak csak ezt kell lemásolnia, a társadalmat irányító helyes törvények a természeti rend reflexiói. Ennek az elvnek a gyökerei már Han Fei munkásságában is tetten érhető, a jó uralkodó úgy kormányoz „ahogyan a Nap és a Hold ragyog, a négy évszak változik, vagy ahogyan szétszóródnak a felhők, és feltámad a szél. A természet törvényeinek betartása, mint a jó kormányzás és a társadalmi harmónia megteremtésének előfeltétele Xunzi-nél is megjelent, hiszen „a megfelelő idő betartása és a jó kormányzás egyidejűek (shi tong), a szerencsétlenségek és a jó kormányzás azonban nem lehetnek egyidejűek (shi yi). (…) Az elrendezett csillagok végzik a maguk körforgását, a nap és a hold felváltva ragyog, a négy évszak egymást váltogatja, a yin és yang gyakorlolja hatalmas befolyását, a szél és eső kiterjeszti a hatalmát mindenre…”.

A már említett Tang-kódex az első teljes egészében ránk maradt kínai jogszabálygyűjtemény, megalkotása tökéletes példázata kozmikus harmóniának megfelelő szimbólumok megalkotásának. A középkori Kínában 5 fajta büntetési nem létezett: botozás vékony rúddal (10, 20, 30, 40, 50 botütés), botozás vastagabb rúddal (60, 70, 80, 90, 100 botütés), kényszermunka (1, 1,5, 2, 2,5, 3 év), száműzés (2000 li, 2500 li, 3000 li), illetve a halálbüntetés (megfojtás, lefejezés).

A Tang-kódex büntetéseinek elrendezése és különösen a büntetések végrehajtásában alkalmazott elvek Dong Zhongshu által összefoglalt elveken alapulnak, amelynek lényege az emberi világ harmóniája a természettel, ezt a kozmikus rendet pedig szentségtörés megsérteni, mert ez szerencsétlenséget jelenthet. A yinyang kettőssége a halálbüntetés kapcsán említhető: a halál a yin, azaz a negatív energiák alá tartozik, a kettes szám yin szám, ezért a halálbüntetésnek két fajtáját állapítja meg a kódex: megfojtás és lefejezés. Mindennek okán a halálbüntetés végrehajtása csak azokban a hónapokban volt lehetséges, amikor a yin energiák emelkedőben voltak, azaz ősszel és télen. Más tabunapok is léteztek. (lsd alább.) Ha a hivatalnok megsértette a szent napokat, akkor egy év kényszermunka büntetéssel sújtották. A törvénykönyv magán viseli az 5 elem – fa, tűz, föld, fém és víz – szimbolikáját is. Az öt elem szimbolikájának felel meg a büntetések  5 típusa: kétfajta botozás (10–50 botütés, illetve 60–100 botütés), kényszermunka, száműzés, halálbüntetés. A természet harmóniája az emberi tevékenység során másképp is sérülhet, ha ártatlan embert vádolnak valamilyen cselekedettel és kiderül, hogy ez alaptalan volt, a vádlót olyan büntetéssel kellett sújtani, mint amit a vádlott kapott volna, ha elítélték volna. Ha mégis előfordult az az eset, hogy egy ártatlan embert ítéltek el, akkor a kormányzattól kapott kártalanítást. Érdekes módon a tévedés alapján kivégzett elítélt esetén nem járt kártalanítás, ennek az volt az oka, hogy a halálbüntetést a császárnak kellett jóváhagynia, a császárt pedig nem lehetett még a tévedésért sem felelősségre vonni.

A legsúlyosabb büntetési nem a halálbüntetés volt, amelynek két formáját alkalmazták, a megfojtást és a lefejezést. Az előbbit 144,  a törvényben szabályozott cselekedet esetén kellett kiszabni, az utóbbit pedig 89 cselekmény esetében. Habár a megfojtás jóval hosszabb szenvedést és fájdalmat okozott a halálraítéltnek, mégis a kínaiak inkább ezt a büntetési fajtát preferálták a lefejezés helyett, abból a hitből kiindulva, hogy testük a szüleiktől származó ajándék, és a legnagyobb tiszteletlenség az ősök felé úgy meghalni, hogy az ajándék ne „egészben” kerüljön vissza a sírba. A halálbüntetést általában nyilvánosan hajtották végre elrettentő szándékkal. A lefejezés esetében a helyi hatóságok a fejet becsomagolták és a fővárosba küldték, azért, hogy kétséget kizáróan bizonyítani lehessen a bűnösnek talált elkövető halálát.  A „havi rendelkezések” alapján a halálbüntetéseket csak a negatív energiákkal terhelt időszakban és az ún. tabunapok alá nem eső napokon lehetett végrehajtani és csak akkor ha a császár a büntetés végrehajtását jóváhagyta. Ennek két formája alakult ki: a főbenjáró bűncselekmények súlyosabbnak ítélt csoportjainál (szülőgyilkosság, lázadás…stb.) az ítéletet „azonnal” végrehajtották, más esetekben azonban a császár egyéb megfontolások alapján („véletlen”, kegyesség, szülők eltartásának kötelezettsége…stb.) megtilthatta a halálbüntetés alkalmazását. Ezekben az ügyekben évente egyszer döntött, általában a kínai kalendárium szerinti téli időszak előtt két héttel, az ügy eldöntéséig az elkövető börtönben maradt.

A végére hagytam a "slusszpoént": az Európában jóval elterjedtebb akasztás Kínában inkább az öngyilkosság egyik formája volt és nem a halálbüntetés egy fajtája. A királyi udvar tagjainak és a családtagoknak, valamint egyes főrangúaknak megengedhette a császár, ha főbenjáró bűnt követtek el, hogy saját kezükkel oltsák ki életüket, ez nagy kegynek számított. (Ennek a japán nyelven ismert formája a "harakiri", kínai nyelven "seppuku", magyarul: "önkibelezés"...ennek részleteit most nem ecsetelném...)

Ha már belecsaptunk a "zenei lecsóba", akkor emlékezzünk meg a XX. sz. elektronikus zenei Mozartjának Vangelisnek a kínai lemezéről. 1979-ben jelent meg a "China" c. album, amelyről a legismertebb szám talán a "Tao of Love":

A mester szinte teljes zenei repertoárjának szintézisét megtaláljuk ebben az albumban. Korát megelőzően egyesítette egymással a klasszikus zenei alapokat a modern elektronikus zenével. Néhány kivételtől eltekintve minden hangszeren ő maga játszik, a borítón pedig ő maga uszikál egy medencében:)

Ezzel az albummal Vangelis tiszteleg a kínai civilizáció előtt. A mester zenei filozófiája összecseng a kínai hagyományokkal, mely szerint a zene nemcsak az intellektus szórakoztatására szolgál, hanem egyben spirituális hatással is bír lélekre és szellemre. Bár ő maga nem járt Kínában, mindent elolvasott a kínai hangszerekről és használatukról. Vangelisnek sikerült 40 percbe sűrítenie mindazt, amit az európai hisz/gondol/tud Kínáról: "Long March"-utal Mao hadseregének hosszú menetelésére, "Yin and Yang"-na ezt már mindenki tudja mit jelent, "The Tao of Love"- a szeretet útja, "The Dragon" - a sárkány, na és persze a 10 perces opusz a "Himalaya".

A "Little Fete" a 8. században élt Li Po versére utal, a "Chung Kuo" pedig maga a "Középső Ország", azaz Kína, ezzel kezdődik az album. A "Dragon" c. számban szinte látjuk, ahogy táncolnak a kínai sárkányok, ezt ellenpontozza a "Plum Blossom" lírai szépsége. (Ebben a videóban magát a mestert láthatjuk alkotás közben az említett két zenével.)

Talán nem véletlenül lett Vangelis egyik legnépszerűbb albuma a "China"...

Oliver Shanti összehozott néhány olyan albumot európai zenészként, amelyek talán a legteljesebben ötvözik egymással a távol-keleti zenét az európai hagyományokkal. Igazából nincs is más dolga a hallgatónak, csak az, hogy leüljön és figyeljen a zenére és belső énjére. Kicsit hasonlít ez a taoisták "vuwei", azaz a "nem cselekvés" állapotára. Hagyjuk, hogy a dolgok megtörténjenek velünk...

Oliver Shanti Ulrich Schulz néven született Hamburgban 1948-ban. Talán az egyik legismertebb new age zenész ma a világon. 14 évesen már különféle hajókon szolgált, majd bárzenész lett, aztán bejárta az egész világot Párizstól Berlinen át Kaliforniáig és Észak-Afrikáig. Zenei stílusára minden bizonnyal hatással volt az, hogy ennyi földrészen megfordult és sok nemzet zenei világával megismerkedhetett. Albumain elsősorban a távol-keleti hangzásvilág (kínai és japán), valamint az indián zenei kultúra elemei dominálnak.

Első albuma a Licht-Prakash-Light (Inkarnation) már nemzetközi siker lett. 13 önálló albuma jelent meg, mások pedig az "Oliver Shanti and friends" nevet viselik, mint pl. a nagy sikerű Buddha and Bonsai válogatások. A témánkba leginkább illő két album a Tai Chi és a Tai Chi Too. Szinte mindegyik dal remekmű, alább egy kis ízelítő Shanti zenei világából.

Mao Zedongról (népszerű magyar átírásban Mao Ce-tungról) nem lehet eleget beszélni. Az európai kultúrkörben ő csak egy "egyszerű tömeggyilkos." Ha a kínaiakat kérdezzük, akkor teljesen más válaszokat fogunk kapni. Ha kezünkbe fogunk egy európai vagy amerikai szerző által írt életrajzi könyvet, hasonló véleményre juthatunk. A nemrégiben megjelent Jung Chang-Jon Halliday: Mao. Az ismeretlen történet [Mao. The Unknown Story](Európa
Könyvkiadó, Budapest, 2006) c. könyv kapcsán Salát Gergely az Elte Kínai Szak docense írt egy figyelemreméltó tanulmányt, amelyből egy részlet következik, mert valószínűleg én sem tudnám jobban összefoglalni azt, hogy akkor most ki is az a Mao Zedong?

"Gazdag paraszti családban született 1893-ban, tanítói képesítést szerzett, majd különbözõ ideológiai kitérõk után 1920 körül csatlakozott az akkoriban kibontakozó kommunista mozgalomhoz. Jelen volt a Kínai Kommunista Párt (KKP) 1921-es megalakulásánál, majd kisebb párttisztségeket töltött be, szervezett, írt, és tanulmányozta a kínai falvak
helyzetét. 1927-ben egy sikertelen felkelés után a vidéki bázisterületekre húzó-ott vissza. Itt az 1930-as évek közepére átvette a KKP feletti irányítást, levezényelte a legendás hosszú menetelést, s háborút vívott a Chiang Kai-shek (Csang Kaj-sek) vezette Guomindanggal (Kuomintang), majd a Kínára támadó japánokkal. A II. világháború lezárását követõ véres polgárháborúban legyõzte Chiangot, s 1949-ben kikiáltotta a Kínai Népköztársaságot (KNK), amelynek haláláig, 1976-ig elsõ számú vezetõje volt. Miközben uralma alatt Kína jelentõs mértékben modernizálódott és atomhatalommá vált, Mao sorra indította a kíméletlen kampányokat (virágozzák száz virág, nagy ugrás, kulturális forradalom), melyek során tízmilliók vesztették életüket. Élete vége felé szakított a Szovjetunióval, majd rendezte kapcsolatait az USA-val és a nyugati világgal, így halála idejére a KNK a nemzetközi közösség elfogadott tagjává vált. A Deng Xiaoping (Teng Hsziao-ping) fémjelezte korszak elején kiadott értékelés szerint Mao tevékenysége 70%-ban jó, 30%-ban rossz volt, s Kínában ma is ez a hivatalos álláspont.

Nyugati értékelõi és életrajzírói hasonló módon ítélik meg a kínai diktátort. Bár a maói korszak embertelenségeit általában nem tagadják, a többség nem felejti el leszögezni: Mao múlhatatlan érdemeket szerzett az egységes, erõs, független Kína megteremtésében. S a nyugati közvélemény is meglehetõsen megbocsátó Maóval szemben. Pedig a történeti tényeket ismerõk számára nem férhet hozzá kétség, hogy Mao a 20. század egyik legvéreskezûbb, legkíméletlenebb, leggátlástalanabb egyeduralkodója volt. Szoktak arról ostoba vitákat folytatni, hogy Hitler vagy Sztálin felelõs-e több ember haláláért nos, ha a véralgebra e hívei nem feledkeznének meg róla, számolgatásaikban Mao alighanem mindkettõjüket felülmúlná.

Mao személyét és történelmi szerepét ugyanis tényleg helyre kéne tenni. Changék szerint Mao 70 millió ember haláláért felelõs (békeidõben), s ez nem feltétlenül áll messze a valóságtól. De ha  ahogy a könyv legélesebb bírálói állítják ennek a számnak csak a fele igaz, attól Mao még nem lesz kevésbé bûnös. S a halottak mellett ott vannak a meghurcoltak, megkínzottak,munka általi átnevelésre küldöttek milliói, az elégetett könyvek, az elpusztított mûemlékek, a kultúrától, szórakozástól, emberhez méltó élettõl megfosztottszázmilliók.

Mégis, úgy tûnik, Maónak a világ s különösen a nyugati baloldali értelmiség hajlamos megbocsátani. Ennek egyik oka, hogy Mao zseniális propagandista volt, aki hatalmas energiát fektetett abba, hogy a nyugati közvélemény elõtt afféle népi hõsnek tûnjék. Másrészt Kína távoli, egzotikus, zárt világ, így diktátora is inkább egzotikum, mint szörnyeteg. Ráadásul Mao Kínájáról még mindig nagyon kevés az információnk. A sztálinizmus, nácizmus, fasizmus bûnei ismertek a maói rendszert azonban még mindig sûrû homály fedi, s emiatt bizonyos marxista körökben Maót, ha nem is hibátlan politikusnak, de legalábbis jelentõs gondolkodónak tartják. Harmadrészt, az árnyalt megközelítés és az idealista utópista ideológiák hívei szívesen hangoztatják, hogy a fejlõdéshez bizonyos áldozatokra van szükség  s hogy így a Mao által a népének okozott szenvedések szükségszerûek voltak ahhoz, hogy Kína függetlenedjék, modernizálódjék és megerõsödjék. Ahol fát vágnak, ott hullik a forgács  s ha a fa nagy, mint Kína, ott sok lesz a forgács.

A legfontosabb kérdés Mao örökségével kapcsolatban az, hogy maguk a kínaiak hogyan látják saját közelmúltjukat. Changék egyik fõ célja ennek befolyásolása lehetett. Ez a kérdéskör is rendkívül összetett. A jelenlegi kínai vezetés Mao közvetlen utódjának vallja magát. A Nagy Kormányos képe és mauzóleuma uralja az ország központjának számító Tiananmen teret, az õ arcképe szerepel az összes kínai bankjegyen, s az állami propagandában és oktatásban Mao nemzeti hõs, az Új Kína megteremtõje. Mao tekintélyét nyíltan nem lehet megkérdõjelezni nem csoda, hogy az Ismeretlen történetet Kínában betiltották, sõt a nemzetközi magazinok azon lapszámait is, amelyek ismertetést közöltek
a könyvrõl. (Ettõl függetlenül a kalózkiadások és az internet révén a munka kínaiak milliói számára elérhetõ.) Ugyanakkor nincs, ami távolabb állna Mao eszméitõl annál, ami ma Kínában zajlik. A párt korlátlan politikai hatalma mellett Kínában ma kõkemény kapitalizmus uralkodik, s a régi eszmények  a nacionalizmus kivételével összeomlottak.

Mao kultusza, egymásnak ellentmondó okokból ugyan, de tovább él a kínaiak körében. Szó sincs azonban persze olyan jellegû istenítésrõl, amely az 1960–70-es éveket jellemezte. Valószínûleg a kínaiak többségére jelenleg inkább az 1990-es évek pekingi vicce igaz. Eszerint a kínaiak egyszerre két okból szokták felkeresni Mao mauzóleumát: egyrészt tiszteletüket akarják kifejezni a nagy vezetõ elõtt; másrészt pedig meg akarnak gyõzõdni róla, hogy Mao valóban halott."

A címet elolvasván valószínűleg csak a nagyon vájtfülüek jönnek rá az összefüggésre. Van egy görög származású zeneszerző, no nem Vangelis bár ő is írt kínai "beütésű" számokat, hanem Yanni, akit az a megtiszteltetés ért, hogy 1997-ben koncertet adhatott a Tiltott Városban.

Yannit akkor kapta szárnyra a világhír, amikor 1993-ban koncertet adott szülőhazájában, Görögországban, az Akropolisz lábánál. A "Live at the Acropolis" minden idők második legtöbbet eladott zenés videója lett. A zenész mindezidáig 20 országban, több, mint 2 millió ember előtt lépett fel; albumai több, mint 20 millió példányban keltek el szerte a világon; a kilencvenes évek elején kétszer is jelölték Grammy díjra és azon kevés zenészek közé tartozik, akit az indiai kormány a Taj Mahal közelébe engedett koncertezni.

A Tiltott városban tartott grandiózus koncertből talán a legszebb melódiát lehet látni és hallani alább, amelyben keveredik a keleti és a klasszikus nyugati zene. (Yanni: Nightingale, azaz "fülemüle.")

Aki érdeklődött valaha is az ázsiai filmek iránt, valószínűleg nem hagyta ki az 1982-ben elkészült Shaolin-templom c. filmet. Jet Li számára ez az alkotás hozta el az áttörést, bár nemzetközi sztárrá csak később vált. A film mai szemmel már egy kicsit "avitt", viszont elcsodálkozhatunk azon, hogy mi mindenre képesek egyesek (bár Bruce Lee után, már semmin sem csodálkozom...). A filmet anno vizuális effektusok és mindenféle hókusz-pókusz nélkül forgatták le. Jet Li, aki nem mellesleg a világ egyik legjobb wushu harcművésze (hogy mi az a wushu?), társaival együtt készítette el a filmnek a koreográfiáját.(itt az eredeti film linkje.)

Az újraforgatásra sokat kellett várni. Benny Chan úgy gondolta, itt az idő. A rendező a magyar nézők számára "Az elveszett zsaru" c. kiváló Jackie Chan movie-ból lehet ismerős, Jackie ebben a filmben is szerephez jutott és maga is részt vett a film elkészítésében. Szemben az eredti filmmel, amelyben egy eredeti Shaolin-kolostorban forgattak, a remake-ben a filmesek 1,47 millió dollárból építették fel az új Shaolin-templomot, hogy egy múzeális értéket azért ne tegyenek tönkre (enyhe spolier...bocs.) Eredeti filmbemutató:

Az idősíkok is megváltoznak, az új verzióban a történet a XX. század elején játszódik, a főszereplő is merőben más valaki lett: Andy Lau. Hát ez így nem sokat mond sokaknak. De mondjuk tessék azt elképzelni, hogy Andy barátunk több, mint 100 ázsiai filmben játszott  (a magyar nézők számára talán a Szigorúan piszkos ügyek vagy a Repülő tőrök klánja c. filmből lehet ismerős) ,és a földrész egyik legnépszerűbb énekese több tízmilliós (!) lemezeladásokkal, akkor már sejthetjük, hogy a rendező biztosra ment. Az Andy Lau style (kb. ilyen dalokat énekel általában) az alábbi videóban megnézhető:

Szóval tessék elmenni megnézni. A film alapsztoriját is megváltoztatták: az új verzióban a kegyetlen és arrogáns hadseregparancsnok egy árulás következtében elveszíti mindenét és egy Shaolin-kolostorban építi újjá személyiségét, hogy egy új ember válhasson belőle. A főszereplő természetesen bosszút áll elárulóin.

Ilyen se volt még, a "The Dreams of Jinsha" Oscar jelölést kapott a Shrek és a Toy Story 3 mellett. 11 millió dollárból készült, egy önző kisfiúról szól, aki 3000 évet utazik vissza az időben, ahol a személyisége gyökeresen megvátozik és segít a hercegnőnek megvédeni a királyságot a sötét erőktől.

Su Xiahong rendező szép munkát végzett. A hagyományos technikával dolgoztak, minden egyes jelenet kézzel van megrajzolva. A filmen 500.000 kép elevenedik meg, több, mint 500 grafikus rajzolta meg a jeleneteket.

Kínai cégek már ma is részt vesznek hollywoodi produkciókban és jópár már Disney rajzfilmekbe is besegített. 2010 első felében 221 kínai rajzfilm született, ezeknek többségét otthon mutatták be.

Az Oscarra jelölt rajzfilmben a Kínára oly jellemző tájak elevenednek meg, a rajzolók még az egiky legnépszerűbb nemzeti parkot, Jiuzhaigout is belefoglalták a történetbe. A rajzflim mindenképpen mérföldkő, ez az első kínai animáció, amely Oscar-díjra jelöltek.

(Arra nem nagyon lehet számítani, hogy Magyarországon bemutatják.)

Egy kis előzetes:

Ugyan nem szokásom más tollaival ékeskedni, de ezúttal kivételt teszek, annyira jó ez a kis történet:

"16 évig volt Bécs és Budapest gyarmata Tianjin belvárosának 108 hektáros területe. Bár a koncessziós zóna gazdaságilag semmit sem lendített a Monarchia gazdaságán, tény: magyar állampolgár volt az itt élő első kínai köztársasági elnök. (Yuan Shikai annyira szerette a köztársasági elnöki poziciót, hogy császárrá koronáztatta magát:) szerk. megj.)

(Alább a Budapest utca Tianjinben:)

Az 1896-ban kínai nagykövetnek kinevezett báró Moritz Freiherr Czikann von Wahlborn (1847–1909) javasolta először, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia távol-keleti kereskedelmének megerősítése és felfuttatása érdekében minél hamarabb alapítson kereskedelmi telepeket Pekingben és a Sárga-tenger kínai partszakaszán.

(Tegyük hozzá: volt esze. Ez az, amit a XX. sz. végi magyar politikusokról nem mondhatunk el.)

Az Osztrák-Magyar Monarchia a félig-meddig Belvárosként működő Hebej városrész délnyugati, csúcsára állított háromszögre hasonlító kerületét kapta meg. A 108 hektáros zóna semmilyen európai építészeti városszerkezettel nem rendelkezett. Az európai nagyságot és stílust sugárzó nagyobb méretű angol és francia negyedekkel szemben az osztrák-magyar gyarmat sűrűn lakott, alacsony magasságú favázas, mázas cserepekkel fedett régi hutongokból állt, amiket szűk, kacskaringós és saras sikátorok választottak el egymástól. A terület keleti oldalán ráadásul több mocsaras terület is akadályozta az urbanisztikai elképzeléseket és gyarmati fejlesztéseket. Ennek ellenére a terület gazdaságilag ígéretesebb falatnak ígérkezett, mint a többi nemzet zónája, hiszen a szomszédos olasz negyeddel közösen - kerülőút nélkül-, csak a magyar koncesszión keresztül lehetett megközelíteni Tiencsin orosz negyedének északnyugati szélében álló Keleti pályaudvarát a folyón túlról érkező kínaiak által lakott Tatárvárosból.

Ausztria a tiencsini területet jogilag az 1919-es saint-germaini béke, Magyarország pedig az 1920-as trianoni békediktátum során vesztette el."

A sztori teljes egészében itt megtalálható, köszönet a részletes "régészeti" feltárásért:)

http://falanszter.blog.hu/2011/01/19/az_osztrak_magyar_monarchia_kinai_gyarmata

Kínában egészen a buddhizmus megjelenéséig (I.sz.) hiányzott az állam által intézményesített vallási rendszer és az ezt szolgáló templomok és papság. Ezt a különféle kultuszok helyettesítették, elsősorban az ősök és a házi istenségek kultusza, a támogató istenek, a föld, a folyók, a hegyek és más helyi istenek kultusza. A szertartásokat nem „hivatásos” személyzet végezte, hanem általában a családfő, a klán vezetője vagy a közösség vezetője. Később a taoizmus és a buddhizmus elterjedésével jelentek csak meg a templomok és a papság, de ezek sohasem érték el az európai szintet. A vallás fő funkciója az etikai-morális rend támogatása volt és ezen kersztül a társadalmi intézményrendszer legitimációja.

  Az Írások Könyve szerint a régmúlt bölcseinek egyik legfontosabb tennivalója az volt, hogy az égi istenségnek és a földi szellemeknek a megfelelő időben mutassanak be áldozatokat. „A természeti erők istenné formálása” már a Shang-Yin kor előtt megjelent az ősi Kínában. Az emberek arra kérték a legfelsőbb istenséget Shang-dit és az ősatáyikat, hogy „hassanak az Ég, az Eső, a Föld, a Folyó stb. szellemire, hogy adják meg a kedvező időjárást, a szükséges esőt, a bőséges termést.” Az animizmus, mint „uralkodó ideológia” helyére később a Zhou-korban már „a megistenült ősök tisztelete került”, az animizmus világa, az „életre keltett természeti jelenségek” ugyanakkor nem tűntek el a későbbi korokban sem (Taishan-hegy, Sárga-folyó kultusza).

  Az írott történelem legelső dinasztiája korában az istenség „Di” volt, a Shang-kori népesség az uralkodóit isteni hatalommal bírónak gondolta. A legfelsőbb isten, „Shang-di” ugyanakkor inkább volt ősatya, mint isten, ő volt a nemzetségalapító ős. Ez az „emberi vonás” adja meg magyarázatát annak, hogy miért nem tudott a kereszténységhez vagy az iszlámhoz hasonló vallás kialakulni Kínában. Az idők folyamán a legfőbb istenség és a meghalt ősök kultusza egybeolvadt és vált a kínai vallási-etikai rendszer alapjává. A nemzetségi ősök kultusza inkább volt racionális, mint emocionális töltetű, még az uralkodó és Shang-di viszonya is „szokásos emberi érzésekre épült” és nem „valamiféle misztikus, emberi ésszel felfoghatatlan kapcsolatokra”.

A Shang-Yin dinasztia bukása után a Zhou-uralkodók átvették a legfelsőbb istenség kultuszát és egyben új legitimációs ideológia is megjelent az Ég kultusza, amely kezdetben keveredett Shang-di kultuszával, később azonban ez utóbbi „fokozatosan felolvadt az őskultuszban, amely mind nagyobb súlyt kapott a kínai lakosság valamennyi rétegében.” A védelmez ős, Shang-di mellett egyre nagyobb szerephez jutott az Ég, mint „absztrakt szabályozó erő”, „az értelem, a célszerűség és a legmagsabb rendű igazságosság megtestesítője.”

 A Shang-dinasztia bukása után, az új Zhou uralkodók új legitimációt találtak ki, megalkották az „Ég felhatalmazását” („tianming”). Ezzel az utolsó Shang uralkodó is rendelkezett, csak a rossz uralkodása miatt ezt az Ég megvonta tőle és  Zhou király kezébe adta. Ez a megbízatás azonban csak addig él, ameddig az uralkodó jól kormányozza országát, ez a koncepció határozta meg az kínai császárság legitimációját 3000 éven keresztül. A helyes kormányzás elnyeri jutalmát, az „Ég alattiban” rend fog uralkodni, ha azonban az Ég azt látja, hogy az uralkodó rosszul kormányozza országát, ezt természeti katasztrófák formájában figyelmeztet. A kínai történelemben számos esetben megfigyelhető volt, hogy a természeti katasztrófák nemcsak az uralkodók számára voltak jelek, de a dinasztiával szembehelyezkedők számára is „égi jel” volt, hogy megdönthetik a hatalmat. (Mao halála előtt pl. óriási földrengés volt, a kínaiak tudták, hogy a Nagy Kormányos napjai meg vannak számlálva.) A „helyes kormányzás” elveit elsősorban Konfuciusz fektette le, amely megtöltötte tartalommal az „égi megbízatás” elvét, eszerint a jó uralkodónak úgy kell cselekednie, ahogy azt az erkölcsi-etikai elvek előírják, példát kell mutatnia a népnek, meg kell teremtenie a rendet, amit a bürokrácia fejlesztésén keresztül ér el, külföldi támadás esetén országa hadseregének élére kell állnia és ő tartozik felelősséggel az emberek jólétéért.

  A kínaiak úgy gondolták, hogy a földi világ akkor működik helyesen, ha harmóniában működik a természettel és az univerzum törvényeivel. A kínai filozófia alapvető tanításai szerint a világ nem egy transzcendens lénytől, „Istentől” származik, hanem az egyetemes kozmikus erőtől, amelyet Dao-nak neveztek. A Huainanzi így ír erről: „Amikor az Égnek és Földnek nem volt még formája, akkor az amorf formátlanságban létezett. Ez a Nagy kezdet („ai shih”). Ez a Nagy kezdet teremtette az üres  teret és ez hozta létre a kozmoszt. A kozmosz hozta létre az elsődleges folyadékot („yuan-qi”)”, amely létrehozta az Eget és a Földet. „Az Ég és Föld hozta létre a yint és a yangot és a yin és yang eszenciája hozta létre a négy évszakot.” A yang hozta létre a tüzet, amely a Nap létrehozója volt, a yin hozta létre a vizet, amely létrehozta a Holdat. Az Ég befogadta magához a napot, a holdat, a csillagokat és a bolygókat, amíg a Föld a vizet, a folyókat, a földet.”

  A kínaiak ismerték ugyan az „isten” (ou”, „zhong di”) fogalmát, azonban az Ég kultusza fokozatosan szorította ki a gondolkodásból az európai kultúrában ismeretes isten fogalmat. „Az Ég a szabályozottság elvét jelenti, a nappal és az éjszaka meg az évszakok egymásra következésével.” Az Ég és Föld fogalma együtt jelenti az „isteni” lényeget, mindkettőre szükség van, a „Yijing” („Változások Könyve”) kommentárja, a „Xici” úgy fogalmaz: „Odafönt az ég, idelent a föld, a bölcs megismeri őket, s mindkettőre szükség van, a föntre és a lentre, az ég kezdeményezésére és a föld befogadó kapacitására.” A kínai Ég a változások szimbolúma, a természet alaklulása, egy „roppant szabályozott folyamat; nem törvényszerűségekkel, mint a mi fizikánkban, hanem attól az egymásra következéstől szabályozva, amely egyensúlyt biztosít a változások közepette.”

  A legkorábbi időktől fogva a kínaiak egy hierarchikus és patriarchális társadalmi struktúrában éltek, amely kihatott a család és az állam, a politika, az erkölcs, a fiúi szeretet, idősek tiszelete, és a kötelesség fogalmára. Ennek a rendnek az élén a Menny Fia állt, aki elméletileg omnipotens volt, ő volt az állam feje, a legfőbb bíró és katonai vezető, több volt mint ember. A központi autoritás eszméje a Zhou-korban fogant meg, a „Shijing” szerint: „Minden föld az Ég alatt a királytól függ, és minden ember a király alattvalója.” Mozi szerint a régi időkben, amikor az emberek megsokasodtak , mivel mindenki különféle nézetekkel rendelkezett, „viszály keletkezett köztük”. A káosz onnan eredt, hogy nem volt egy vezető ember, „ezért kiválasztották az égalatti legkiválóbb emberét, trónra emelték és Ég Fiának nevezték.” (11.) A császárt magát nem tekintették istennek vagy isteni lénynek, csupán az „Ég fiának”. Az ősi királyokat természetfeletti erővel bíró uralkodóknak tekintették, akik megtanították a népet a betűvetés, szántás-vetés, hajózás…stb. tudományára (Yao, Shun, Yu, Fuxi, Shennong). A király „isteni” feladatokat hajtott végre, ő volt a kozmikus rend őrzője itt a földön, a későbbi csázárokat néha tudatosan is megkonstruált családfa által is próbálták visszavezetni az ősi királyokhoz. Az „isteni aura”, amely körülvette a császárokat szükséges volt ahhoz, hogy az Ég akaratát végre tudják hajtani, a császárt halandó nem pillanthatta meg, ezért az uralkodót mesterségesen elszigetelték még a néptől, „ugyanakkor acsászárt nem övezte az isteneknek kijáró rendszeres kultusz.”

Az Írások Könyve így ír erről a témáról: „Azok akik elvesztik az (Ég) megbízatását, azért van így, mert nem gyakorolták vitték tovább az ősapáik tiszteletét és briliáns erényeit. A Shang-dinasztia legitimációs ideológiája a „tian-di” („Ég császára”) épült, aki a földi poltikai hatlaom forása volt. A Zhou-dinasztia szerint csak az ember erényes cselekedetei idézik elő az Ég segítségét, az új uralkodók erényesek voltakés szerették a népüket, amíg a Shang uralkodók zsarnokok voltak, ezért adta át az Ég a hatalmat nekik. Konfuciusz később ezt az elméletet fejlesztette tovább azzal a különbséggel, hogy a tian szerepét „minimalizálta”, a politikai hatalom gyakorlásának fő részévé tette az erényorientált viselkedést, „ő a ren, az emberség koncepcióját hasunálta, mint morális lapot az ideális társadalim és poltikai rend megalapítására és igazolására.”

Az első császár tűzzel-vassal próbálta meg a gondolatokat is megmételyező tévelygést, a konfucianizmust "parkolópályára" helyezni. Élve temettette el a konfuciánus tudósokat és elégették a konfucianista tanokat tartalmazó írásokat. A Han-dinasztia azonban gyökeresen szakított a Qin-uralkodó gyakorlatával és legalább lélekben, majd később tettekkel is támogatta a konfucianizmust. (A jogszabályok elmélete és gyakorlata azonban továbbra is a legizmus logikáját követte.) Wudi császár (i.e. 141–87) idején i.e. 124-en Dong Zhongsu (i.e. 179–104) három beadványt nyújtott be a császárhoz az ember és az Ég kapcsolatáról, amellyel örökre bevéste magát a kínai filozófiába és a kínai történelembe. Ugyan fontos hivatalt nem töltött be, de a Han-kori hatalom és a császárság legitimációjának megteremtése hozzá köthető, így a kínai birodalmi eszme atyját tisztelhetjük benne.

I.e. 136-ban Wudi császár elfogadta Dong Zhongshu javaslatát, hogy a konfuciánus tanításokat tegyék meg a birodalom ideológiai alapjává, a hivatalnok aspriránsoknak betéve kellett tudniuk a klasszikusokat. Dong Zhongshu adta meg a kínai császárság ideológiai keretrendszerét, elméletében keverednek a legista, a konfuciánus, a taoista és a yinyang iskola tanait, mondhatni minden jelentős filozófiai áramlat tanításait felhasználta nézeteinek kifejtéséhez. Nem túlzás azt állítani, hogy a konfuciánus államideológia megteremtőjét tiszteljük benne. Dong Zhongshu elvégezte Konfuciusz tanításainak újraértelmezését és létrehozta a „Három Húrt” („san gang”), ami feltétel nélkül alárendeltségel jelentett az uralkodó és az egyének, az apa és fiú, valamint a férfi és nő viszonylatban. Ez a gondolat azonban nem volt új, gyakorlatilag a Han Feizi-ben leírtak szó szerinti átvétele: „Ha ez a három kapcsolat egségben működik, akkor az Ég alatt minden rendben működik.”

Dong Zhongsu szerint az uralkodó kormányzása akkor felel meg az Ég akaratának, ha követi a négy évszak változásait: „Ezér mondom, hogy király egyenrangú az éggel, mivel az Ég birtokolja a négy évszakot, a király pedig a kormányzás négy útja felett rendelkezik.” (55.) A filozófus javaslatára lezajlott a „jog konfucianizálása” is, a konfucianizmus hivatalosan is államideológiává vált, a kormányzati nevelés ideológiája a konfuciánus tanokon nyugodott, a hivatalnokvizsgákon a Klasszikusokat kérték számon a jelöltektől. Dong Zhongshu szerint erre azért volt szükség, mert ha „a célzatok és gondolatok nem egységesek, így aztán a felsőbbségnek nincs mivel megőriznie az egységet, a törvények és intézméynek sokféle változatot mutatnak, az alárendeltek pedig nem tudják, mihez tartsák magukat.”

A filozófus a császárhoz intézett beadványában így fogalmazott: „Alattvalód ostobaságában úgy véli, hogy véget kell vetni minden olyan tanítsának, amely nem tartozik a Hat klasszikus tanulmányi tárgyai közé, sem Konfuciusz tudományához; és nem szabad megengedni, hogy ezek tovább fejlődjenek.” A birodalmi konfucianizmus kialakulását konkrét intézkedések kísérték: i.e. 136-ban létrehozták az „Öt Klasszikust tanulmányozó bölcsek testületét” („wujing boshi”), amely kezdetben 50, az időszámítás kezdetére már 200 tudóst számlált. A Konfuciusz által „kőbe vésett” szabályok közül az életkor tiszteletére és az idősebb generációk iránti engedelmességre helyezték a hangsúlyt, a gyermeki szülőtiszteletet annyira fontosnak tartották, hogy ez még a hivatalnokok kiválasztásánal is fontos szempontként jelentkezett. Az „egy ország egy nézet” rendszer újfent csak a legista ideológia visszaköszönése a konfucianista alapértékeken nyugvó társadalmi renszerben, a Qin-birodalom „kultúrpolitikájától” azonban annyiban tért el a Han-császárok gyakorlata, hogy magánemberként mindenki abban hitt és olyan vallást követett, amilyent akart.

Hozzá kell azonban tegyük, hogy egy i.e. 141-ből származó császári rendelet értelmében minden olyan hivatalnokot, akik szakértői voltak a legista iskoláknak, el kell távolítani a kormányzati hivatalokból. A legista iskolát kiáltották ki bűnbaknak, aki felelős volt mindazokért a az intézkedésekért, amelyet az Első Császár meghozott. I.e. 136-ban egy másik fontos esemény is történt: rögzítették a hivatalnokvizsga alapjait, amely két évezreden keresztül meghatározta a bürokraták kiválasztásának elveit, tágabb értelemben a császársági közigazgatást. Lassan kialakult egy olyan igazgatási rendszer, amelynek élén a császár állt, ő döntött minden fontos kinevezési kérdésben, jelentősebb kérdések eldöntése esetén pedig udvari gyűlést hívott össze, ahol meghallgatta hivatalnokait. Az itt meghozott döntések általában a többség véleményét képviselték és a császár általában jóváhagyólag döntött ezekről.

Valószínűleg semmi sem mutatja meg jobban egy nemzet lelkületét, mint a nép által gyakran idézett közmondások. Ezekből nyújtok át egy csokrot, tessék ízlelgetni.

Amikor egy birodalom tönkremegy, először mindig a bölcsek vándorolnak el belőle.

A tízezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik.

Aki kis előnyt markol, nagy veszteséget fog.

Más előnyén gondolkozol, s sajátoddá válik.

Mikor mérges vagy, ne menj törvényre - mikor nagyon mérges vagy, ne faragj verseket.

Tévedésből be lehet valakit börtönözni, de szabadon engedni nem.

Jobb a saját régi ruhát megfoltozni, mint újat kérni kölcsön.

Az íjon egy hajszálnyi eltérés egy mérföldet jelent a céltábla mellett.

Húzd fel az íjadat, de ne tedd rá a nyilat, jobb az ijesztés a lövésnél.

Mikor fivérek összedolgoznak, a hegyek arannyá változnak.

Buddha száj, kígyó szív.

A születés és halál elrendelt, a gazdagság és tisztség a sorsra vár.

Ha nem ízleljük meg a legkeserűbbet, sose jutunk el a legmagasabbra.

Aki magát ócsárolja, ne várjon másoktól dicséretet.

Az áldás sohasem jön párosával, és a baj sohasem jön egyedül.

Az ember boldog, ha vannak könyvei, de boldogabb, ha nincs rájuk szüksége.

Még a legjobbaknál is találhatók jobbak.

Egy madár a levesben jobb, mint egy sasfészek a sivatagban.

Hasonlítsd össze magadat a jobbal és elégedetlen vagy, de hasonlítsd össze magadat a legrosszabbal és több vagy az elégnél.

Ha azt akarod, hogy gyerekeidnek nyugodt életük legyen, hagyd őket egy kicsit éhezni és fázni.

Ha van borod és pénzed, barátod is sok lesz.

Ha ki akarod zárni a bajt, csukd be a szádat.

Ha meg akarod tudni, miként gondolkodik valaki, hallgasd meg, hogyan beszél.

Akinek erényei felülmúlják tehetségét, az felettes; akinek tehetsége felülmúlja erényeit, az alárendelt.

Az, aki nem tudja értékelni a kis dolgokat, soha nem fog véghezvinni nagyokat.

Ha valaki hazudik, tucatnyian szajkózzák, mintha igazság lenne.

Bár az igazság kardja éles, nem pusztítja el az ártatlant.

Hogy abba tudd hagyni az ivást, jól nézz meg egy részeget, amikor józan vagy.

Jobb jót cselekedni otthon, mint messzire menni füstölőt gyújtani.

Az ember nem válhat tökéletessé száz év alatt sem, de korrupttá egy nap leforgása alatt is válhat.

Nem lehet kinyitni egy könyvet anélkül, hogy ne tanulna belőle valamit az ember.

A gazdag ember másnapra tervez, a szegény mára.

Jobb tíz évvel korábban meghalni, mint még tíz évig nyomorúságban élni.

A jó tanító jobb, mint hordónyi könyv.

Ha tudni akarod az utat, azokat kérdezd, akik visszafelé jönnek.

A leggyorsabb ló sem éri utol a kimondott szót.

Bizalmatlanság a biztonság anyja.

Annak, aki vár, az idő minden ajtót kinyit.

A vágy az embert félútig elviszi.

A gyilkosságot meg lehet bocsátani, az udvariatlanságot soha.

Ha két ember egyazon véleményen van, a sárga földet is arannyá változtathatják.

Aki mindent elvesztett, és semmije sem maradt a zsebében lévő két karéj kenyéren kívül, adja el az egyik karéj kenyeret, és vegyen rajta virágot, hogy legyen mivel táplálnia - a szívét.

Jókai szeretett "játszani". Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy írt rövidebb elbeszéléseket, novellákat és egyéb "furcsaságokat" sokszor a valóság és a képzelet határán játszadozva Kínáról. Ne felejtsük el, hogy Kincső nevünk is tőle származik, először A jövő század regénye c. művében tűnik fel, bár ott helynévként szerepel, az elképzelt őshaza magyar formájú neve, aminek a kínai változata Jókai szerint Kin-Tseu. Ennek a névnek a forrása a King Csou ókori kínai tartománynév. A helynévből a 20. században vált női név

Két rövidebb írást közlök tőle ehelyütt:

CHINAI FURCSASÁGOK
Egy régi foliansból kiszedegetve

A kínai ember nagyon szeret urat játszani; mikor valakit vendégül hiv meg, hogy a tál tetézettnek lássék, az előtte való napról megmaradt csontokat alul rakja a tál fenekére s arra felül a sültet.
A kínai hajókon nem szabd semmi húsfélét sütni: azt tartják, hogy ha a tengeri szellem megérzi a pecsenyeszagot, maga is mingyárt pecsenyére vágyik, s a hajósokat nyeli el.
Kínában van egy hegy, melyen minden állat megszelidül; még a tigrisek sem harapnak. Vajon a Xantippék is megszelidülnek-e ott? arról nem tudósit az irás.
A Pooting tó Kínában olyan érzékeny, hogy ha követ hajitanak bele, egyszerre vérvörös lesz.
Kínában vannak olyan fenevadak, melyek éppen úgy nevetnek, mint az ember. Gyakran megjárja velük az erdőben járó vándor; mikor oda megy, hogy megtudja, mi az a jó, amin olyan jó izűt tud valaki kacagni? Azt azután megeszik.
Kínában szavahihető utazók láttak olyan madarat, amelyből télire hal lesz; olyan tyúkot, mely selymet ereszt, mint a selyembogár; tekenős békát, melynek szárnyai vannak és repül; olyan halat, melynek tehénszarva van és fejni hagyja magát; s olyan pókot, mely gyöngyöt tud késziteni. Mutatványt nem hoztak belőlük; de irásban hagyták.
A kínai császárnak háromezer írónője van, kik rendes fizetésben állnak s verseket és történeteket írnak; de férhez menniök nem szabad.
Van egy pompás madár Kínában, amit csak lefestve látni, úgy híják, hogy "napmadár." Mikor ez in natura is megjelenik, olyankor a császári családot valami nagy veszedelem fenyegeti.
A kínai ember azért visel olyan hosszú varkocsot, hogy mikor meghal, a jó szellemek annál fogva rántják fel a paradicsomba.
A kínaiak darut tartanak a háznál, hogy sokáig éljenek; - minthogy a daru is sokáig él.
Kínában van egy barlang, melyben olyan agyag terem amiből kenyeret lehet sütni és megenni.
Kínában vannak társaságban élő kígyók, melyek királynét választanak maguk közül, s annak a fejére koronát fújnak.

Forrás: Üstökös, 1863. december 5, 23. szám, 179. oldal.

[A KÍNAI HUMORRÓL]
Értekezés

A humor csak szabadelmű és felvilágosult népek tulajdona.
Nemzetek, aki szeretik kimondani az igazságot; mikor nyiltan nem lehet, képes beszédben, tréfa szine alatt is; akiknek szelleme azon önállóságra jutott, ahonnan a jót a rossztul nem csupán a hagyományos hit, hanem saját itélőtehetség tudja megkülönböztetni, akik a világosságnak szemébe mernek nézni, azoknál otthonos a humor.
Kínában nincs nyoma a humornak.
Régi évkönyvekben egész halmazát fedeztem fel azon jegyzeteknek, mik kínai népmondákból gyűjtettek össze: hogy talált Konfucse a pusztában egy kutat, melyből szomjas levén inni akart, de miután megtudá, hogy azt zsiványok kútjának híják, ott hagyá és szomjan odább ment; - másutt a kínai bálványisten, hogy engedi magát az áldozatok hulladékaival kielégíttetni, míg azoknak javát az áldozó magának tartja: - mint utálja a tengeri szemmel a pecsenyeszagot? - hogy készített Kao Ti császár kövekbül hadsereget, miután élő népét az ellenség és az elemek elpusztíták; - hogy viszik fel a kínait halála után hosszú varkocsánál fogva az égbe? - hogy veri meg a házi bálványistent a kínai kereskedő, mikor veszteségben van? - mind ezek nekünk elég humoristikus dolgok, de ott egész komolysággal vannak följegyezve s nincsenek igényeik a kedvderítésre. […]

Forrás: A magyar néphumorról (részlet), Cikkek és beszédek, 5. kötet, 335. oldal.
Kritikai kiadás, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1968.

Egy hosszabb elbeszélés itt: Tsong-Nu és itt: A leaotungi emberkék

Mivel minden magyarázkodás csak rontana az eredeti szövegek értelmén, ezért nem magyarázkodunk, hanem csak egyszerűen közöljük Konfuciusz és követőinek (Mengzi, Xunzi) tökéletes meglátásait a társadalom helyes működéséről. Ím:

 „Az embernek születésétől fogva vannak vágyai. Ha vágyai nincsenek kielégítve, akkor mindenképpen törekszik kielégítésükre. Ha ebben a törekvésben nem ismer mértéket és határt, akkor óhatatlanul harcolni fog. A harc azonban: felfordulás; a felfordulás pedig: nyomor.

A társadalom szerkezetéről való konfuciuszi gondolkodás alapvetően hierarchikus, amelyben minden személynek megvan a maga pozíciója és státusza. A társadalomnak az öt alapvető kapcsolat jelenti a fundamentumát, ezek: uralkodó és a miniszterei közt, apa és fia, férj és feleség, testvér és testvér, illetve barátok közötti viszonyok. A megfelelő társadalmi rangban és státuszban elhelyezkedő embereknek tisztelniük kell a rangban, korban, tudásban, státuszban lévő feljebbvalót. A felsőbbségnek való engedelmesség a konfuciuszi tanítások egyik sarokpontja. A „xiao” Tőkei Ferenc fordításában gyermeki kegyelet, a tartalma azonban ennél lényegesen több, az engedelmesség, az odaadás és tisztelet keveréke. A Lunyu második példázata így szól erről:

 „A mester mondotta: „Ami az embereket illeti, nagyon kevesen vannak olyanok, akik szülőtisztelők (xiao ) és testvérszeretők (ti) ugyan, de a feljebbvalókkal (shang ) mégis ellenkezni szeretnének. Olyan ember pedig, aki a feljebbvalókkal ellenkezni nem szeret, de zavargásokat (luan) támasztani igen, egyáltalában nincsen. A nemes (junzi ) gondosan ügyel a dolgok alapjára (ben). Ha az alap áll, akkor megéled az erény (dao). Márpedig a szülők tisztelete (xiao) és a testvériesség (di) az emberség (ren ) alapja.” (I/2.)

 Ugyanennek az elvnek jelentőségéról szól a 6. rész:

 „A mester mondotta: „A fiatal ember otthon tisztelje a szüleit (xiao), házon kívül tisztelje az idősebbeket (di), legyen figyelmes és szavahihető, szeresse a sokaságot (zhong), de bizalmas viszonyban legyen az emberségesekkel (ren). Ha így cselekszik, és még marad ereje, akkor azt tudományokra és elméjének ékesítésére (xuewen) fordíthatja.”

 A feljebbvalónak való engedelmesség és hűség legtsiztább kibontását, a II. könv 5. szakaszában találjuk meg. Ha van a konfucianizmusnak kvinteszenciája, akkor többek között ez az a mondat:

 „Meng Yizi megkérdezte, mi a fiúi szeretet (xiao). A mester azt felelte: „Nem lázadozni.” Fan Chinek, aki a kocsiját vezette, a mester azt mondta erről: „Mengsun  megkérdezte tőlem, mi a fiúi szeretet, én pedig azt feleltem: ’Nem lázadozni.’” Fan Chi ekkor megkérdezte: „Mit jelent ez?” A mester pedig mondotta: „Életükben szolgáld szüleidet a szertartások szerint, halálukban temesd el őket a szertartások szerint és áldozz nekik a szertartások szerint.” (II/5.)

 A hatodik rész szinte konkretizálja azt a mai napig is jelenlévő morális parancsot, mely szerint a leszármazottaknak el kell tartaniuk szüleiket és idős korukra gondoskodniuk kell róluk.

 Meng Wubo megkérdezte, mi a fiúi szeretet, és a mester mondotta: „A szülőknek egyedül attól kelljen tartaniuk, hogy (fiúk) megbetegszik.”

 A 7. szakasz még tovább tágítja az engedelmesség fogalmát:

 Ziyou megkérdezte, mi a fiúi szeretet, és a mester mondotta: „Manapság úgy vélik, hogy a fiúi szeretet csupán a szülők ellátása. Pedig a legszükségesebbekkel még a kutyákat és lovakat is ellátják. Ha hiányzik a kellő tisztelet, van-e akkor különbség a kettő között?”

 A szülőtisztelet, mint alapvető etikai-erkölcsi elv, már Konfuciusz előtt is létezett, a Szertartások feljegyzései is részletesen beszél erről, ennek tartalma rendkívül sokrétű volt: a szülőket tisztelni kell, ellentmondás nélkül kell engedelmeskedni nekik, életük végéig gondoskodni kell róluk, kedvükben kell járni, akaratukat követni kell. A gyermeki szeretet a fiúi „szuverenitás” teljes feloldását jelentette a szülői akaratban, a gyerek élete a szülők kezében volt, amellyel jogilag is ők rendelkezhettek. A xiao elvét tehát Konfuciusz „megörökölte” és egységes rendszerré fejlesztette, ahogy Fung Yu-lan fogalmaz: „miközben ugyanis továbbörökítette a klasszikus intézményeket és eszméket, saját erkölcsi fogalmaiból levezetett magyarázatokat fűzött hozzájuk. lyen volt pl. az az ősi szokás mely szerint a fiúnak három éves gyászt kellett viselnie, ha szülei elhunytak, Konfuciusz ezt így magarázta: „Hiszen a gyermek csak hároméves kora után kerül ki apja és anyja karjából; s éppen ezért a hároméves gyászt az Égalattiban mindeki tiszteletben tartja.” (XVII/20.)

A szülőtiszteletnek gyakorlatilag nem volt korlátja, a fiúnak ezt még akkor is tanúsítania kellett, ha a szülei „erkölcstelen” életmódot folytattak, ebben az esetben csak arra „vetemedhetett”, hogy alázatosan megkérje szüleit, hogy változtassanak viselkedésükön: „Szüleidet szolgálván hibáikra szelíden figyelmeztesd őket. Ha látod, hogy semmiképpen nem akarnak rád hallgatni, akkor kettőzd meg tiszteletedet anélkül, hogy visszavonnád (tanácsodat). Még ha ők rosszul bánnak is veled, nem szaba zúgolódni ellenük.” (IV. 18.) A szülőtisztelet egyes esetekben – az európai perspektívából nézve – akár az extrémitásokig fokozódhatott: Kínában természetesnek tartották, ha egy fiú nem tudja eltartani a szüleit, akkor eladja gyermekét vagy feleségét, csakhogy gondoskodni tudjon szüleiről. Az önfeláldozó fiú példázatát számos elbeszélés őrizte meg az utókor számára, amelyek példaként szolgáltak a kínaiak számára.

A gyermeki kegyeletről Zhou-kor végén egy önálló mű is megjelent, ami a konfuciánus nevelés alapkönyvévé vált (Xiaojing). A gyermeki szeretet elvének jelentősége jogszociológiai szempontból mégiscsak az lett, hogy a gyermeki szocializáció, amely Kínában az engedelmességre, a tiszteletre és az alázatosságra épült, később felnőttkorban kiterjesztődött az állam és a szabályok iránti feltétlen tiszteletre és engedelmességre és a császár iránti lojalitásra. A nevelés alapelveit később Zhu Xi foglalta össze. A társadalmi élet formaságait már kisgyermekkorban belenevelték az utódokba „és kényszerítették, hogy mindent úgy tegyen ahogy illik. (…) Az etikai elem uralma, az értelmi elemek elsőbbsége az érzelmiekkel szemben, összekapcsolva a konfuciánus kultuszoknak (mindenekelőtt az ősök, a gyermeki szeretet és a család kultuszának) szigorúan kidolgozott s következetesen alkalmazott dogmáival és szertartásaival – mindez együttesen elősegítette, hogy engedelmes, odaadó és tisztelettudó polgárok nevelődjenek fel.

A „Daxue”, a „Nagy Tanítás” így összegzi a fentebb taglaltakat :

 „Mert a gyermeki szeretet (xiao) az, amellyel a fejedelmet (jun) szolgálni kell, az idősebb fivér iránti tisztelet (ti) az, amellyel az elöljárókat (zhang) szolgálni kell, és a szülői szeretet az, amellyel a sokaságot irányítani kell.”

 Kínában annyira komolyan vették ezeket az elveket, hogy rendkívül súlyos büntetéseket kaptak, azok, akik nem tisztelték a szüleiket. Elég volt csupán annyi, hogy egy fiú felemelje a kezét a szülei irányába vagy káromkodjon, a tiszteletlen fiúnak fejét vették. A fizikai sérüléssel vagy halállal végződő esetek esetében ez nyilvánvaló büntetés volt, de sokszor az is elegendő volt, hogyha a fiú nem gyászolta megfelelő ideig elhunyt szüleit vagy a gyászperiódus alatt tiszteletlenül viselkedett vagy elfelejtette idős szüleit gondozni.

A legizmus („Fa jia” – „Törvénykezők iskolája”) a kínai fejedelemségek közötti kül- és belháborúk (i.e.VI-III.sz.) ellenreakciójaként jött létre, keresve azt az eszközt, amellyel az állam képes annyira megerősödni, hogy magát meg tudja védeni és hódító háborúkat is tud indítani, ehhez azonban minden erőforrásnak az állam rendelkezésére kell állnia. A legistákat nemegyszer az első „totalitárius” eszmerendszer kidolgozóiként tartják számon, mert az egyének minden cselekedetét, munkáját, gondolatát az uralkodó szolgálatába kell állítania, a személyes motivációknak vagy jólétnek nem jut szerep. Minden ember az állam szolgálatában kell állnia, az állam pedig csak egy eszköz az uralkodó kezében, amivel a céljait el tudja érni. Az állam szimbolizálja a közérdeket, míg az egyének reprezentálják az önző magánérdekeiket, amelyek egy jól kormányzott államban nem juthatnak szerephez.

A legjelentősebb gondolkodó Han Fei volt, akinek munkája a „Han Feizi” a legfontosabb összefoglalása a legista tanoknak. Han Fei, aki Han állam uralkodócsaládjának a tagja volt, látván a hazájában uralkodó zűrzavar és a külső támadások által jelentekező állandó veszélyt, olyan tanácsokkal próbálta el ellátni a hozzá fordulókat, amellyel a rend és szervezettség megőrizhető. A célja az volt, hogy meghatározza azokat az elveket, amelyekkel leghatékonyabban biztosítható az állam megmaradása – túlélése -, illetőleg a köz érdekeinek megtartása, legyen szó akár az uralkodóról, akár a népről.

 A legisták főbb állításai a következők:

A törvényeket és rendeleteket nyilvánosságra kell hozni, amelyeknek „pontosan meghatározottaknak” kell lenniük, azért, hogy még a legegyszerűbb ember is tisztában legyen ezekkel. Aki tiszteletben tartja a törvényeket azt jutalmazni kell, aki megszegi azt büntetni kell. A törvény a zsinórmérték, amelhez mindenkinek igazodnia kell. A stabil kormányzáshoz mindkettőre szükség van, egyik sem lehet meg a másik nélkül, mert különben zűrzavar támad.

 A modern bürokrácia alapelvei jelennek meg a hivatali hatáskörökről szóló elmélkedésben: „Az, hogy a kormányzás során nem szabad túllépni a hivatal (hatáskörén), azt jelenti, hogy mindenki törődjön a (saját) kötelességével, és ez helyes.”

 Egy jól kormányzott országban nincsen helye a széthúzásnak, a többféle álláspontnak, a vitának. Ha teret engedünk az uralkodó ideológiától eltérő nézeteknek az szükségképpen zűrzavarhoz vezet: „A szavak közül nem lehet kettő <két különböző- is értékes, a törvények közül nem lehet kettő (egyaránt) megfelelő.

 A nép irányítására egyedüli eszköz az új törvények megalkotása, ezekkel az uralkodó el tudja érni a céljait. Ha nincsenek irányító normák, akkor az emberek olyanok, mint „madarak vagy a vadállatok”, „az emberek (irányításának) alapja a jog. Ezért a jó uralkodó a jog segítségével irányítja az embereket, és így az uralkodó (elnyeri) a tiszteletet és az (ország) területe felvirágzik. A bűnelkövetések megakadályozására még a kisebb súlyú bűncselekmények elkövetőit is rendkívül szigorúan meg kell büntetni, hogy ezzel további bűncselekményeket lehessen megakadályozni. Han Fei szerint: „A jutalmak osztásában az uralkodó olyan jóságos, mint a jókor jött eső, minden embernek haszna van a nagylelkűségéből; de a büntetések kiszabásában borzalmas, akár a villámlás”. Shang Yang ugyanezt fejezi ki más szavakkal:  „semmi sem fontosabb a bűnelkövetések felszámolásában, mint a szigó büntetések alkalmazása." Az állam által alkotott törvényeket azonban megfelelő módon végre is kell hajtani és ebben nem lehet szubjektív szempontoknak engedni: „Amikor az uralkodó és hivatalnokai képtelenek a törvényeket végrehajtani és engedik, hogy saját érdekeik felülírják (a szabályokat), akkor káosz lesz. Ezért törvényeket kell hozni, világosan meg kell határozni a feladatokat és a jogsértések megítélésében nem szabad a magánvéleménynek teret engedni.”

 Qin birodalom magas fokú szervezettsége a legista filozófiai iskola alapvetésein nyugodott, és amely révén végüli is kivívta az egyeduralmat és az első császár egyesítette Kínát. A legisták fő tétele szerint, mint bemutattuk, a társadalmi rend fenntartásához a büntetések elkerülhetetlenek, még a csekély súlyú bűncselekményeket is szigorú büntetéssel kell megtorolni, Shang Yang szerint: „Semmi sem alapvetőbb a bűnök felszámolásában, mint az elrettentő büntetések alkalmazása- Az az i.e. IV-III. századból származó filozófia határozta meg a kínai jogrendszer működésének alapvető vonásait egészen a XX. századig.

I.e. 2698-ban a császár megbízta egy miniszterét, hogy keresse meg a „sárga harang” nevű alaphangot. A miniszter a hegyek közé ment, ahol a megfelelő bambusz terem, és sípokat faragott belőle; a leghosszabb síp adta meg az alaphangot. Ezután megleste a főnixmadarak hangját: a hím és a nőstény énekéből két hat-hangú sort vezetett le – így jött létre a lü (törvény), a kínai zene hangrendszere.

Kozmológia

Az ókori Kína a természet, a számok és a hangok összefüggéseire alapította a világrendről alkotott elképzelését. Idő és tér, energia, anyag és zene egy közös egyetemes eszme kifejezői, amely egy költő szavaival élve „nem  elképzelhető, nem megfogható, nem meghatározható”. Az idő az évszakok, hónapok, órák körforgásában, a tér a négy világtájban, az anyag a kő, fém, fa, az erő a mennydörgés, szél, tűz, víz, végül a zene a hangszín és hangmagasság révén ölt alakot. E jelenségek egymáshoz kapcsolódnak: az évszakokat hangköztávolságok választják el – hasonlóképpen, mint Mezopotámiában hitték. A hangszereket anyaguk szerint osztályozták; a 12 hang rokonságba került az év hónapjaival és a megfelelő allegorikus állatokkal: tigrissel, nyúllal, sárkánnyal és a többi. Még sokáig lehetne sorolni e kapcsolatokat, amelyeket a kozmológia gyűjtőfogalma ölel fel, végigkísérve az ókori zene történetét egészen az európai középkorig.

A filozófusok vitája

1.                  „A tömeg ismeri ugyan a hangokat, de a zenét nem. Csak az előkelő ember képes a zenét megérteni.”

2.                  „Csak olyan emberrel érdemes zenéről beszélni, aki felismerte a világ értelmét.” /Lü-pu-wei/

3.                  A nemes zenélés lágy és szelíd; a hangulata mértékletes és egyenletes, fölemel és megindít. A fájdalom és gyász érzését nem táplálja a szívben, távol áll tőle a hevesség és erőszakosság. Más a közönséges zenélés: hol hangos és gyors, hol pedig halk és bágyadt, a halálhangulat képmása. Nem a kiegyensúlyozottság harmóniája lakozik benne, idegen tőle a szelíd és kellemes mozgás.” /Konfucius/

4.                  Minden élvezetről le kell mondani. A zene teljes egészében káros. /Mozi/

5.                  Mind a túlzott mérséklet és finomkodás, mind a teljes lemondás ellentmond az emberi természetnek, és elszegényíti az életet. /Zhuangzi/

6.                  A zene elvonja a figyelmet az államügyektől és a termelőmunkától, ezért az írásgyűjteményeket és hangszereket meg kell semmisíteni. /Huang-di császár – i.e. 246/

Klasszikus hangszerek:

 A jinghu (csing-hu) kéthúros vonós hangszer élénk, erős hanggal. Nevében a hu szótag jelöli, hogy a huqin csoportba tartozik, a jing szótag pedig Peking városra utal, mivel a Pekingi Opera kedvelt hangszere.

 A banhu (pan-hu) egy kéthúros vonós hangszer éles, erős hanggal. Nevében a hu (szótag jelöli, hogy a huqin csoportba tartozik, a ban szótag – deszka – pedig a hangszer farezonátorára utal.

 Az erhu vagy nanhu  nyugaton csak kínai hegedűként ismert kéthúros vonós hangszer, szomorkás és rejtélyes hanggal.

 A gaohu ( kao-hu) egy kéthúros vonós hangszer magas, lágy hanggal. Nevében a hu szótag jelöli, hogy huqin csoportba tartozik. Rokonhangszerei az erhu, a zhonghu és a jinghu.

 A gehu (ko-hu) a nyugati cselló és a huqin hangszerek egyfajta ötvözetét jelentő négyhúros vonós hangszer. Nevében a ge szótag a forradalmiságára utal, a hu pedig a hangszertani besorolását adja (huqinn, azaz vonós hangszer).

 A zhonghu (csung-hu) egy  kéthúros vonós hangszer mély, borongós, de lágy hanggal. Nevében a hu szótag jelöli, hogy huqin csoportba tartozik. Rokonhangszereinél (erhu, gaohu, jinghu) jóval mélyebb hangot ad ki.

 A dizi ősi kínai hangszer. Ha el szeretnénk képzelni, akkor a legjobban az európai fuvolához lehetne hasonlítani. Kínaszerte igen elterjedt és népszerű. Többnyire bambuszból készítik, ezért bambuszfuvolának is szokták nevezni.

A houguan két csőszerű fúvós hangszer. Keletkezésekor Guangdong tartományban a kereskedők reklámcélra használták fel ezt a hangszert a piacon. A XX. század végétől a guangdongi zeneművek és színdarabok előadásában is hasznosítják a Houguan csőszerű hangszert.

A liuqin a kínai hagyományos pengetőhangszerek egyike, Fűzfából készítik, a formája olyan, mint a fűzfa levele, ezért nevezik liuqinnek.Hangja leginkább a mandolinra hasonlít.

A ruan egy kínai pengetős népi hangszer. Az időszámításunk kezdete előtti III-II. században, a Qin-dinasztia korában találták fel ezt a hangszert, ezért Qin Bibának nevezték el.

A konghou ókori kínai pengetőhangszer, már több mint kétezer éves. Akkoriban az uralkodói házak zenekarai mellett az egyszerű emberek is ezen a hangszeren játszottak zenét.

Minden előzetes értekezés nélkül jöjjenek a példázatok. Mindenki döntse el maga-maga miről szól egy-egy történet. (megj.: az első mese Mao elnök kedvence volt, talán nem véletlenül:)

HOGYAN HORDTA EL A BOLOND A HEGYEKET?
A Thaing és a Wangwu hegység vagy 700 li átmérőjű és sok ezer láb magas lehet.
A hegy északi oldalán lakott egy öreg ember, közel járt már a kilencvenedik évéhez, és mindenki úgy hívta: a Bolond. Mivel a ház bejárata a hegyre nézett, minden alkalommal kerülőt kellett tennie, akár elment hazulról, akár hazament Ezt módfelett kényelmetlennek találta, egy napon hát összehívta családját, hogy megbeszéljék, mit is tehetnének.
- Mit szólnátok hozzá, ha elhordanánk a két hegyet? - kérdezte. - Akkor utat nyithatunk délre, a Han folyó partjához.
Valamennyien egyetértettek vele, csak a felesége aggodalmaskodott
- Annyi erőd sincs, hogy egy dombocskát elhordj ! Hogy tudnád elhordani a két hatalmas hegyet? Aztán meg hová tennétek a kihányt földet és sziklát?
- Belehajítjuk a tengerbe - hangzott a válasz.
A Bolond a fiával meg az unokájával elkezdte ásni a földet, és kosárba rakva cipelték a tengerhez. Élt a szomszédságukban egy Jing nevű özvegyasszony, meg annak a hétéves fia, ők is elhatározták, segítenek elhordani a hegyeket Hetekbe tellett, míg egyszer-egyszer megjárták az utat.
Lakott a Han folyó partján még egy nagyon öreg ember, akit mindenki úgy nevezett: a Bölcs. Látva fáradozásukat, jót kacagott, s megpróbálta lebeszélni őket a munkáról.
- Elég legyen az értelmetlen ostobaságból! - kiáltotta. - Hisz öreg vagy és gyenge, nem tudod elhordani picinyke részét sem a hegynek. Hogy tudnád elhordani azt a rengeteg földet meg sziklát?
A Bolond hosszan tartó pillantást vetett rá. - Milyen ostoba és együgyű vagy - felelte. - Annyi eszed sincs, mint az özvegy kisfiának. Ha meghalok, itt marad utánam a fiam, aztán meg a fiam fia, és így tovább nemzedékről nemzedékre. Mivel pedig a hegy nem nő, idővel miért ne tudnánk elhordani?
A Bölcs erre nem tudott mit mondani.

 AZ ORVOS ÉS A BETEG
Ju doktor nagy hírnévnek örvendett Qin tartományban. Kioperálta Xuanwang császár testéből a daganatot, meggyógyította Hui - wang császár aranyerét.
Egy bizonyos Zhang urat állandóan hátfájás gyötört, felkereste az orvost - Nem bírom már a fájdalmakat. Tégy velem, amit akarsz, csak szabadíts meg tőlük - mondta.
Az orvos szabad kezet kapott, és haladéktalanul nekiállt a beteg kúrálásának. Kétségtelen, hogy Ju doktor ismerte az orvostudomány minden csínját-bínját, ám az a körülmény, hogy Zhang fenntartás nélkül rábízta magát, legalább annyira hozzájárult a gyors felgyógyulásához, mint a doktor tudása.

 A FÉRFI, AKI LÁNDZSÁKAT ÉS PAJZSOKAT ÁRULT
Chu tartományban egy férfi lándzsákat és pajzsokat árult.
- A pajzsaim olyan erősek, hogy nincs lándzsa, amely beléjük hatolna - mondta.
A lándzsáim olyan hegyesek, hogy nincs pajzs, amely ellenállna nekik.
Valaki megkérdezte:
- És mi van akkor, ha egyik lándzsádat belehajítják az egyik pajzsodba?
Erre a férfi nem tudott felelni.

 KÉT SZEMPÁR
Két ember a mesterük megjelenéséről beszél.
- Ragyogóan elegáns! - mondta az egyik.
- Elképesztően borzalmas! - így a másik.
Hosszú ideig vitatkoztak, de hiába győzködték egymást Végül az egyik azt mondta:
- Kérdezzünk meg valakit, meglátod, nekem ad igazat!
Egy ember tulajdonságait nem változtatja meg, hogy mások hogyan vélekednek róla. A két férfi nem azért nyilatkozott ellentétesen, hogy legyen min vitatkozniuk, hanem azért, mert mindketten saját nézőpontjukból ítélték meg a dolgokat.

 HOGYAN LEHET TŰT CSISZOLNI A MOZSÁRTÖRŐBŐL
Egy gyermek, ahelyett, hogy iskolába ment volna, az utcán játszadozott Látta, hogy valami öreg asszony mozsártörőt csiszol a kövön. Kíváncsi lett rá, mit csinál.
- Tűt csiszolok belőle, hogy legyen mivel megvarrni a ruhámat - felelte az öregasszony. A kisfiú nevetett
- Hogy gondolod, hogy tűt csiszolhatsz akkora mozsártörőből?
- Nem tesz semmit - mondta az öregasszony. - Ma is csinálom, holnap is, holnapután is. A mozsártörő nap mint nap kisebb lesz, s egy nap tű lesz belőle.
A gyermek megértette a példabeszédet, és elment az iskolába.

TÖRÖTT CSERÉPEDÉNY 

Kínában egy vízhordozónak volt 2 nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt és mindig egy teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ez így ment, minden nap- a vízhordozó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba. Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta a dolgát, de a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak feleannyit tudott teljesíteni.

A két év keserűség után, egyik nap megszólította a vízhordozót a pataknál.
- Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.

A vízhordozó így válaszolt a cserépnek:
- Észrevetted, hogy virágok az ösvényen csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.

Kevesen tudják, hogy Mao Ce-tung a kínai nép nagy kormányosa - mint egykor Néró - nagyon szerette a költészetet és nemcsak szerette, hanem művelte is. Versei még tradícionális stílusban íródtak, hiszen maga is hagyományos nevelést kapott (1893-ban született, a császárság bukása előtt 18 évvel.) Mao ugyan nem tartozik a legelismertebb kínai költők közé, de nem is sorolják a "gagyi" kategóriába. Néhány verse alapján döntse el mindenki maga. (A képek a vesrben megénekelt tájakat ábrázolják.)

Csang-sa
Weöres Sándor fordítása

I

Állok, őszi bámészkodó,
északnak lejt a Szjang folyó,
nézem a Narancs-szigetről
a tízezer vörös hegyet,
már az erdő átpiruló,
átderengő zöld a folyó,
tolong száz kis dzsunka, hajó,
hasít a sas messze tájig,
hal suhan a sekély partnál,
verseng a sok vízi-lakó.

Mily fenséges ez a tájék,
innen kérdd e tág világban:
fenn s lenn ki az uralkodó?

II

Elhoztam száz ifjú társam,
multat idéz a hely, a szó.

Fiatal mind, tettre-való,
rokonok széllel, virággal,
szép emléket gyűjtögetnek,
tekintetük messze-ható.
Emez hegyre-nézegető,
amaz verset-szavalgató.

Lesznek, akik sokra viszik,
s tán e percet emlegetik:
csónak, habon átsuhanó,
sebesen rohan a folyó.

A Lo-san szoros
Károlyi Amy fordítása

I.

Zúgó nyugati szélben,
deres hajnalon vadlúd kurjongat az
égen.
Holdas hajnalon, dérben,
lovak patája dobog,
trombita bömböl a szélben.

II.

Ez a szoros, akár a vas? Ne higgyétek!
Áttörik még ma öles léptek.
Áttörtünk rajta.
Zöld a hegy, akár a tenger,
a bukó nap vére rajta.

1935

A Hosszú Menetelés
Weöres Sándor fordítása

A Vörös Had nem retteg vonulni napról napra,
nem akadály előtte száz folyam, ezer szikla,
s mint fodrozó hullámok, az Öt Hegy minden orma:
Vu-mang hatalmas bérce szinte sárrá taposva.
Folyó arany homokja a szirteket csapdossa,
függőhíd jeges láncát a Ta-tu habja mossa,
Min-hegység haván átkel a hadsereg hatalma,
nincs akadály előtte, megy boldogan kacagva.

Hó
Weöres Sándor fordítása

I

Északon a messzeséget
ezer mérföld jég takarja,
ezer mérföld hó borítja.
A Nagy Falon innen és túl
csak a pusztaság maradt meg,
a nagy folyam hullámai
véges-végig megdermedtek.
a hegylánc ezüst kígyóként táncol,
viasz-elefántként hömpölyög a fennsík:
versenyre kelnek a magas éggel.
Amikor az ég kitisztul:
mint piros ruha, mint fehér kendő,
minden szemet széppel-töltő.

II

Folyók, hegyek, szépségesek,
hány hős nem bírt le titeket!
A Csin és a Han császárok
nem voltak elég erősek,
és az istenek kegyeltje,
a nyilazó Dzsingisz khán is
csak a solymászáshoz értett.
Eltűntek a múltba.
Ha kivántok nagyot látni,
nézzetek a mi korunkra.

Pejtajho
Hegedűs Géza fordítása

I

Zápor zuhog észak felett,
tajték csapkodja az eget,
túl Csinghuángon kis csónak lebeg.
A tenger végtelen, semmit se lát a szem.
Hova tart, ki mondhatja meg?

II

Ezer évnél is több lehet,
hogy Vej császár nyergeltetett
s keletre jött, emléke leng a Csiesö felett.
Ma is úgy zúg a zordon őszi szél –
de mások lettek már az emberek.

Darvak tornya
Csanádi Imre fordítása

I.

Kilenc ágra nagy folyó hömpölyögve itt szakad,
földünket végigszeli, Délt alkot és Északot.
Zápor füstöl itt, minden zöld-buja,
Kuj, Sö itt mered, vizek kapuja.

II.

Innen a daru merre-hova lett?
Ránk emlék gyanánt hagyta e helyet.
Sodorja folyó pohár boromat,
szívem tüze is fölcsap, mint a hab.

Marco Polo 1275 májusában három és fél évig tartó utazás után érkezett meg Kínába. Akkoriban a mongol eredetű Yuan-dinasztia uralkodott a kínaiak felett, akikkel néhány évtizeddel korábban mi is „megismerkedhettünk”. Kubiláj kán a kaipingfu-i nyári rezidenciában fogadta a küldöttséget, amely egy hatalmas bambuszpavilon volt, amelyet aranyozott oszlopok tartottak. A kán bizalmába fogadta a fiatal velenceit, aki azután 17 évet töltött Kínában és az idők folyamán az uralkodó küldöttjéből kormányzóvá vált: Yangzhou város első embereként három évig igazgathatta még további 24 város életét. Apja és nagybátyja közben beutazták Kínát, kereskedelmi tevékenységük nyomán igen tekintélyes mennyiségű ékszert halmoztak fel. A kán utazó nagyköveteként Marco is bejárhatta „fél Ázsiát”, a kántól kapott aranyjelvénye sértetlenséget biztosított neki.

Hazatértük után Marco kiadta elbeszélését a nagy kán udvaráról, ami a korabeli Európa legnépszerűbb műve lett. Francia változata a Csodák könyve címet kapta talán nem véletlenül: az európaiak számára mesés földek leírásához csatolt illusztrációkon kutyafejű embereket, színes sárkányokat, fej nélküli embereket, egyszarvú lovakat láthatunk. Volt is miről mesélnie: Khanbaliq, a „kán székhelye”, ami ma Pekingként ismerünk, 1270-ben 1,2 millió lakost számlált, Velencének 100.000 lakosa volt, Nápoly és Párizs után a harmadik legnagyobb város volt Európában. Naponta ezernél is több szekér gördült be a városba értékes kelmékkel és selyemmel megrakodva, mindezekért a szederfa kérgéből készült papírpénzzel fizettek, amelyből Marco maga is vitt haza a velencei köztársaságba. Lovasok járőröztek az utakon, aa sötétség leszállta után csak az orvosok és a bábák hagyhatták el otthonaikat.

  Khanbaliq mellett a kán új uralkodói székhelyt építtetett, ez lett a ma Peking elődje. Az új palota kb. 3km2-t foglalt el. A kán kertjében a legegzotikusabb fák nőttek, amelyeket a kán elefántháton szállítaott a palota kertjébe, bárhol is legyen az országban. Istállóiban több, mint 10.000 hófehér lovat tartottak. Kubilájnak több ezer ágyasa volt, és négy törvényes felesége, akik tízezer apródot és udvarhölgyet tartottak. A kánnak a vadászat volt a kedvenc időtöltése, nyaranta az egész udvar a mongol sztyeppékre költözött, ahol hódolhattak eme szenvedélyüknek. A mongol udvar monumentalitását jól jelzi, hogy csak a solymászok száma tízezerre rúgott.

 Marco Polot halálos ágyán arra kérték vonja vissza azt a sok hazugságot, amit leírt, de ő csak azt mondta, a felét sem mondta el annak, amit látott. Egyes újabban megjelenő vélemények szerint Marco sohasem járt Kínában, az egész csak a képzelet szüleménye. Marco Polo útleírása itt olvasható. A magyarok a Marco Polo életéből készült tévés minisorozatból ismerik a leginkább a nagy utazó történetét, ez nemrég dvd-n is megjelent. A Ken Marshall főszereplésével, 1982-ben készült film nem egy gagyi darab, még ma is nézhető. Helyenként kicsit vontatott, de ettől még élvezhető.